Szimfonikus hangverseny a filharmóniában

Szimfonikus hangverseny a filharmóniában
A Nagyváradi Állami Filharmónia soron következő koncertjére január 31-én 19 órától kerül sor, amelyen felcsendül egy Beethoven és egy Berlioz mű.

A csütörtöki hangverseny műsorán szerepel: L. v. Beethoven – II., D-dúr szimfónia (op. 36) és H. Berlioz – Harold Itáliában (op. 16.) Beethoven II. szimfóniája keletkezésének körülményei nem túl derűsek, a mű ennek ellenére szikrázik az életörömtől, humortól, optimizmustól. A Harold Itáliában Hector Berlioz fiatalkori alkotása, 1834-ből. Berlioz ekkor már megírta a Fantasztikus szimfóniát és hasonló szimfonikus dimenziókban gondolta el ezt a művét is. A Harold Itáliában tehát nem egyszerűen versenymű, hanem szimfónia szóló brácsával. Berlioz itt önmagáról vall, itáliai élményeiről, de úgy, hogy közben Byron Haroldjának álruhájába rejtőzik, a főhős megjelenítője pedig maga a szólóbrácsa. Berlioz eredeti megrendelője Paganini volt, aki a brácsaszólót végül nem találta saját szempontjai alapján kielégítőnek, tehát nem is ő mutatta be a darabot, igaz, később lelkesedett a műért.

Szólista

A koncerten vezényel a filharmónia állandó karmestere Jankó Zsolt, meghívott szólista Máté Győző kiváló erdélyi származású brácsaművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása.1990-ben települt át Magyarországra és 1993-tól már a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása lett. Rendkívül aktív kamarazenészként is és szólista minőségben egyaránt, több neves külföldi zenekar meghívottja. Máté Győző a filharmóniánál szervezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy sok szerzőnek van csodálatos mélyhegedűre írt műve, de ezeket meg kell találni. Az elkövetkező időszakban a brácsaművész Japánban és Luxemburgban is fellép, de nem szólistaként, hanem a zenekarral együtt. Elmondta, hogy a Magyar Rádióban nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek zenei nevelésére. „Négy-öt éves gyerekeknek is szervezünk foglalkozást, amelyeken megismerkedhetnek a hangszerekkel és közelebb kerülhetnek a zenéhez” – tette hozzá. A február 7-i koncert műsora: A. Pop – Napforduló (bemutató), F. Mendelssohn-Bartholdy – e-moll hegedűverseny, op.64, P. Hindemith – Mathis der Maler (a zeneszerző halálának 50. évfordulójára). Vezényel Romeo Rîmbu, közreműködik Remus Rîmbu – hegedű.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .