Szilágysomlyóra érkeztek a Szent László-év vándorkiállításai

Szilágysomlyóra érkeztek a Szent László-év vándorkiállításai
Szilágysomlyón, a római katolikus közösségi házban pénteken megnyitották a Szent László-év két vándorkiállítását.

Az egyik kiállítás tablói Móser Zoltán fotóin keresztül mutatják be a Kárpát-medence templomaiban megőrzött Szent László-freskókat, a másik, “A hit bajnoka a haza hőse” című kiállítás tablóiról pedig a lovagkirály életét és kultuszát ismerheti meg a közönség.
A kiállításmegnyitón Szilágyi Péter helyettes nemzetpolitikai államtitkár örvendetesnek mondta, hogy a magyar kormány támogatásával felújított közösségi házban idézhetik Szent László királyt. Úgy vélte: a kiállítások bemutatása is azt jelzi, hogy “Szilágysomlyó rajta van a magyar nemzet térképén”, és Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít a szórványközösségek megerősítésére. Szerinte ezt jelzi az is, hogy a kisvárosban a Petőfi-program ösztöndíjasa gazdagítja a magyar kulturális életet, és az is, hogy az óvodafejlesztési program keretében jövőre a református egyházzal összefogva egy magyar óvoda építésébe kezdenek a városban.
Hozzátette: a 200 millió forintos beruházással megépítendő, gazdagon felszerelt, modern magyar óvodában nyugati körülmények fogják várni a szilágysomlyói gyerekeket. “Ezáltal is megvalósul, hogy Magyarország Kormánya alkotmányunk szavait valóra váltva felelősséget visel a határain kívül élő magyarság sorsáért” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Szilágyi Péter megemlítette: a kisvárosban, ahol mindössze húsz százalék körüli a magyarság aránya, érdemes megmaradni magyarnak, és érdemes részt venni a magyar kulturális és közösségi életben. “Ma mi vagyunk, és a jövőben gyermekeink lesznek Szent László örökségének méltó továbbvivői. Képesek vagyunk és leszünk megvédeni értékeinket, erőssé tenni közösségeinket. Ebben egymásra is számíthatunk, határon innen és túl” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
A szilágysomlyói római katolikus közösségi ház a Szent László-kiállítás 108. állomáshelye.

(MTI)