2011.06.16 13:03; Frissítve: 2011.06.16 13:34


Sziget: Kész a Nagyszínpad

Sziget Sziget
Újabb fellépők mondtak igent a Sziget szervezők felkérésére: a Kaiser Chiefs, az Empire of the Sun, Kate Nash és a Prodigy fellépése vált biztossá az elmúlt napokban.

Már csak kb. ötvenet kell aludni és jön kedvenc fesztiválunk. “Sejtjük, hogy a fanyalgóktól kapunk majd hideget-meleget, hogy már megint a Prodigy, de hiába próbálkoztunk az utolsó pillanatig, sajnos nem sikerült az eredetileg kiszemelt zenekarokkal megegyeznünk a még egyetlen üres headliner helyre. A Foo Fighters-szel például mindössze 4 napon múlik, de sajnos nem érnek rá előbb és emiatt nem tudjuk elhozni őket. Mindenesetre 50 nappal a Sziget előtt nem tudunk tovább várni, le kell zárnunk a programot. Mivel nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyenek nemzetközileg is megfelelő rangú headlinereink, ezért úgy döntöttünk megpróbáljuk ismét elhívni a Prodigy-t, mely csapat bár sokszor volt nálunk, mindig nagy sikert arattott, ráadásul a kívánsággépben még mindig az egyik legtöbbet kért zenekar. Szerencsére elfogadta a meghívásunkat, így sikerült betölteni az eddig üres főzenekari helyet a programban.” – adott magyarázatot Gerendai Károly a Prodigy újabb meghívására. Mint ahogy a napokban adta áldását a felkérésre egy elragadó karizmával rendelkező előadó, Nagy-Britannia egyik legígéretesebb fiatal énekesnője, a BRIT zenei díjas művésznő, Kate Nash. És még maradjunk a Nagyszínpadnál: jön a Kaiser Chiefs, aki élőben adja elő a napokban megjelent legújabb lemezanyagát, amelynek első kritikái rendkívül pozitívak. És még egy jó hír: a Sziget Party Aréna esti koncertsávjában lép fel az Empire of the Sun, Ausztrália legszínesebb elektronikus zenei formációja, amely látványos, egy tudományos-fantasztikus divatgálára emlékeztető fellépéseiről, valamint finoman és elegánsan csábító slágereiről, pld a Walking on a Dreamről, vagy a We’re the People-ről híres.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Music
Egyre gazdagabb a Tuborg Green Fest Félsziget programja
Már szinte teljesen végleges a Tuborg Green Fest Félsziget zenei programja, és számos kulturális eseményt és [...] tovább »
Prince kifutót kap
Az idei évtől szebb és nagyobb Nagyszínpad veszi hátára a nemzetközi sztárokat. A megújult helyszínhez, Prince [...] tovább »
Szüret a Szigeten
A Sziget szervezői idén újra a fesztivál közepére varázsolják a magyar vidéket és annak hagyományait, [...] tovább »
Rammstein-koncert novemberben Budapesten
Újra Magyarországon ad koncertet a Rammstein: a hard rockot és az indusztriális metált az elektronikával [...] tovább »
Készpénzmentes övezet a Szigeten!
A Sziget Szervezőiroda nyári fesztiváljain a hivatalos fizetőeszköz - az idei évtől - a Fesztiválkártya. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés