Hangolódás

2019.12.17. 13:20

Karácsonyi hangversenyt szerveztek a székesegyházban

Ismét megszervezte a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség hagyományos karácsonyi hangversenyét a székesegyházban. A vasárnap esti koncerten keresztény felekezetek énekkarai léptek fel.

Ciucur Losonczi Antonius

Gyermek- és felnőtt kórusok örvendeztették meg előadásaikkal a nagyváradi székesegyházban helyet foglaló népes hallgatóságukat – köztük Böcskei László római katolikus és Virgil Bercea görögkatolikus püspököt – az adventi várakozás, illetve ráhangolódás jegyében, az alkalomhoz illő, zömében kevésbé ismert szerzeményekkel.

A székesegyház Szent Cecília Gyermek- és Felnőttkórusa lépett először a főoltár elé, Oláh Gabriella kántor vezényletével. Mint mindig, a kicsik angyali hangjai most is megadták az alaphangulatot. A Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet Vegyeskarát ezúttal is Garai Zsolt és Székely András vezényelték. A Nagyvárad-réti Református Egyházközség Sztárai Mihály Énekkara Márkus Zoltán kántor vezényletével nyújtott emlékezetes teljesítményt. Őket a Görögkatolikus Egyház Angyali Üdvözletről Nevezett Kórusa követte Radu Mureșan karnagy vezényletével. A sort a székesegyház Szent László Gyermekkara és Énekkara zárta, lélekmelengető produkcióval örvendeztetve meg az ünnepre készülőket.

Köszönő beszédében Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: vannak az életünkben olyan alapigazságok, örömhírek, melyeket mindannyian, mindenfajta különbségtétel nélkül elfogadunk, hordozunk, továbbadunk, és ilyen Krisztusnak a születése, mely nemcsak hogy kifordította a sarkából a világot, hanem egy új lehetőséget is teremtett számunkra. A főpásztor ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy Isten csodájaként harminc évvel ezelőtt Temesváron történt valami, melynek köszönhetően szabadon ünnepelhetjük a megtestesülést. Akkor és ezen a hangversenyen is együtt voltak különböző felekezetek és nemzetek, és ettől hiteles az egész – hangsúlyozta. A rendezvény végén a jelenlevők közösen elénekelték a Csendes éjt, több nyelven is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában