Szervfelajánlásban Nagyvárad az első

Szervfelajánlásban Nagyvárad az első

Nagyvárad - Kitüntetésben
részesült a nagyváradi
transzplantációs központ, mely a
legtöbb szervet szolgáltatta az Országos
Transzplantációs Központ
számára.


Az ünnepi eseményre szombaton
délelőtt a nagyváradi
Continental szálló egyik
konferenciatermében került sor az
orzágos és a kolozsvári
regionális transzplantációs
központ vezetői, illetve a helyi
transzplantációs
tevékenységben résztvevő
intézmények képviselőinek
jelenlétében.


Miután Lucan Mihai
sebészprofesszor, az Országos
Transzplantációs Központ

kolozsvári regionális
központjának igazgatója kiemelte a
nagyváradi megyei kórház és
a transzplantációs központ
érdemeit, egy kisfilmet vetítettek le a
jelenlevőknek, mely azt hivatott
tudatosítani az emberekben, hogy a
szervfelajánlás életeket
menthet meg. Annál is inkább így
van ez, mert mint az eseményen elhangzott
Európában naponta tizenkét ember
hal meg azért, mert nem kap időben szervet
és Romániában is csak minden
tizenkettedik arra rászorulón tudnak
szervátültetési műtétet
végezni.

Victor Zota, az Országos
Transzplantációs Központ (ANT)
igazgatója hangsúlyozta, hogy az itt
kiépített modellértékű
rendszernek köszönhető az, hogy
Nagyvárad az első helyen áll az
országban a transzplantációra
feljánlott szervek tekintetében.
Nagyváradon a különböző
egészségügyi
intézmények nem versengenek, hanem
együttműködnek egymással,
továbbá itt időben
informálják az agyhalált
szenvedett emberek hozzátartozóit
arról, hogy a szervfelajánlással
életeket lehet megmenteni. Zota
megemlítette azt is, hogy míg az
egész országban nőtt a
szervfelajánlást
elutasítások száma, addig
Nagyváradon ez a szám csökkent.
„Ha az ország minden megyei
kórháza csak annyi szervet adna, mint
Nagyvárad, akkor ezzel az erdeménnyel
Európában vezető helyen lenne
Románia” – fogalmazott Zota, aki
végezetül kijelentette, hogy az ANT minden
tőle telhetőt meg fog tenni annak
érdekében, hogy Nagyváradon is
történjenek
szervátültetések.


Ezt követően Mihai Lucan tartott
előadást a transzplantáció
történetéről, és annak
hazai fejlődéséről.
Érdekesség volt, és az
eseményre meghívott PSD-s politikusoknak
kellemetlen volt hallani, amikor Lucan
elmesélte, hogy a Pápai Állam
1994-ben felajánlott egy
négymillió dolláros
adományt a romániai
transzplantációs műtétek
fejlesztésére, de az Iliescu
rezsim
akkor ezt elutasította,
mondván, hogy a pápai állam
katolikus, Románia pedig ortodoxok
állam… Lucan
előadásából megtudtuk:
Romániában 1500 személy van
feliratkozva a
veseátültetésre
várók várólistájra,
de évente csak kétszáz
veseátültetést végeznek
Romániában.


Az esemény végén került sor
az elismerő emlékplakettek és
oklevelek átadására.
Emlékplakettet vett át Carmen
Pantis,
a Nagyváradi
Transzplantációs Központ
koordonátora, Florian Bodog, a
Megyei Kórház igazgatója,
oklevelet vett át a Smurd
mentőszolgáltat nevében dr.
Hadrian Borcea,
valamint a megyei
kóház intenzív
osztályának és a
mentőszolgálatnak a képviselői.