Szereti ön Brahmsot?

Szereti ön Brahmsot?
Bizonyára sokan emlékeznek erre a filmre. Nos, a váradi klasszikus zene kedvelői igenis szeretik Brahmsot, ez bizonyosodott be csütörtökön.

A filharmóniában rendezett csütörtök esti hangversenyen két Johannes Brahms-zenemű csendült fel, a 2., B-dúr zongoraverseny (op. 83), valamint a II., D-dúr szimfónia (op. 73). A meghívottak ezúttal a Magyarországról érkezett Horváth Gábor karmester és a Németországból érkezett Székely Attila zongoraművész voltak.
A filharmónia utolsó két hangversenye a tudatos műsortervezésről tanúskodik. Az elsőt, a Beethoven-fesztivált egy Brahms-est követte, rávilágítva a két zeneszerző közti rokonságra és különbözőségekre. A két telt ház nemcsak a meghívott vendégművészeknek köszönhető – mindketten szerepeltek már Váradon –, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a közönség igényli az egy szerzőre koncentráló műsor-összeállítást. Amint ezen a két hangversenyen is bebizonyosodott – kell még hasonló koncertesteket szervezni.
Johannes Brams (1833–1897), „az összes német zeneszerző közül a leginkább németnek” tartott komponista 1833. május 7-én született Hamburgban. Első zeneóráit édesapjától kapta, ebben az időben ismerkedett a nagybőgővel, a csellóval, a hegedűvel és főként a zongorával. Egy helyi zongorista, Otto Cossel vállalta a zenei oktatását. Brahms tizenöt éves korában tartotta első önálló hangversenyét, s ezen néhány saját szerzeménye is szerepelt. Mi most elsőként a 2. zongoraversenyét hallhattuk, Székely Attila tolmácsolásában. Brahms ezt az alkotását 1878–1881 között komponálta, s még az év novemberében bemutatták, a zeneszerző előadásában, Budapesten. A mű több szempontból is különleges, elsősorban a szólóhangszer-zenekar kapcsolatában. Azon túl, hogy a zongoraszólam rendkívüli (technikai és zenei) feladatok elé állítja az előadót, még a versenymű szimfonikus jellegét is meg kell találni – talán ezen nehézségek miatt is szólal meg ritkán a hangversenytermekben. Székely Attila mindezt tökéletesen megoldotta: telt hangzású szimfonikus művet, csodálatos zongoraversenyt hallhattunk. Székely játékát a közönség lelkesen ünnepelte. Ráadásként egy Haydn-szonátatételt adott elő.

A II. szimfónia

Szünet után csendült fel a másik Brahms-kompozíció, a II., D-dúr szimfónia (op. 73), melyet a zeneszerző 1877 nyarán írt, és melynek 1877 decemberében volt az ősbemutatója a Bécsi Filharmonikusok előadásában. A II. szimfónia előadására sokáig emlékezni fogunk: Horváth Gábor karmester irányításával a zenekar stílusismeretből jelesre vizsgázott. A dirigensnek sikerült felvillanyoznia a zenekar minden egyes tagját; odaadással, figyelemmel válaszoltak utasításaira, még a szimfónia utolsó tétele kissé gyorsnak tűnő tempójánál is. A zenekar előadóművészei, a karmesterrel való hathatós együttműködésüknek köszönhetően, újra felejthetetlen estét szereztek az Enescu-Bartók koncerttermet megtöltő hallgatóságnak. Több egyéni teljesítményt is ki lehetne emelni a csütörtök esti hangversenyből, de most csak egyikük nevét említjük, ő Lorenzo Moroni, a kürtösök szólamvezetője.

Dérer Ferenc