Szerenádest a Barátok templomában

Vasárnap este a római katolikus Barátok templomában szerenádestet tartottak a nagy létszámú hallgatóságnak. A rendezvényen a Varadinum Vonósnégyes tagjaival kiegészített vonósegyüttes lépett fel.

A hangulatot ébresztő kamarazene-koncerten olasz, magyar és angol szerzők egy-egy magával ragadó kompozíciója csendült fel. Bevezetőként elhangzott Enrico Toselli (1886–1926) közkedvelt Szerenádja (Allegretto D-dúr), amelyet Thurzó Sándor József brácsaművész dolgozott át vonósegyüttesre. A szólót Tokaji Ágnes hegedűje avatta rendkívül megnyerővé. Ezt követően szólalt meg Kossovits József Lavotta első szerelme című szerenádja, amely a Tisza-ház előtt hangzott el először. A mű dallamát Csokonai A reményhez című versére alkalmazták. A brácsára és vonósokra komponált mű zenei, magyaros stílusát, verbunkos hatását igen szépen mintázták meg az előadók. Ezt követően meghallgattuk Cesare Pugni (1802–1870) olasz zeneszerző Szerenádját, amely ősbemutatóként csendült fel. A jeles komponista Szentpéterváron is működött, ahol körülbelül 300 balettet írt a cári színház részére. A szólót Thurzó Sándor József adta elő igen érzékenyen, muzikálisan. Majd Robert Volkmann (1815–1883) Vonósszerenádját adták elő (no. 3., op. 69) a szólisták. A szerző, aki a Lipcsei Zeneakadémián tanult, 1841-ben Pestre költözött, ahol kisebb megszakításokkal haláláig élt. Alkotóművészetét Liszt, Wagner és Bülow is elismerte. 1875-től az akkor szervezett Országos Királyi Zeneakadémia tanára lett. Muzsikája összekötő kapocs a korai és az újabb romantikus mesterek alkotóművészete között. A vonósegyüttes ráéreztetett a dalszerű, fantáziadús muzsika szépségére. Végezetül Edward Elgar (1857–1934) E-dúr Vonósszerenádja (op. 20) aratott nagy sikert. A brit zeneszerző a katolikus Szent György templom orgonistája volt, 1924-ben pedig a Királyi Muzsika mesterének nevezték. A mérsékelten konzervatív és Mendelssohn klasszitása felé közelítő muzsikáját is igen hatásosan mintázták meg az est szólistái. Közreműködtek: Tokaji Ágnes – I. hegedű, Costin Éva – II. hegedű, Thurzó Sándor József – brácsa, Marcu Ágnes – gordonka, Bozsódi Beáta – gordonka, Oláh Boglárka – hegedű, Oláh Gabriella – hegedű. A közönség elismerő tapsát követően ráadásként megismételték Kossovits József Szerenádját. A szereplők közül kiemelkedő volt Tokaji Ágnes, Costin Éva, Thurzó Sándor József és dr. Marcu Ágnes emlékezetes szólója.
Tuduka Oszkár


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter