Szeptemberre befejezik a felüljárót

Szeptemberre befejezik a felüljárót
A kivitelező azt ígéri, hogy még idén szeptemberre elkészül a nagyváradi körgyűrűn a vasút fölött épülő közúti felüljáró, a METRO nagykereskedelmi bevásárlóközpont mellett.

Noha a kivitelezési határidő 2016 januárja, a kivitelező ARL cég szerint augusztus 31-ig elkészül a közúti felüljáró a nagyváradi körgyűrűn a METRO bevásárlóközpont mellett, amely a DN1 országúthoz kapcsolja majd hozzá a körgyűrűt. Ezt Berche Ioan a munkálat projektvezetője mondta csütörtökön délelőtt a helyszínen tarott sajtótájákoztatón. A vasúti sínek fölötti hídszakasz hetvenöt méter hosszú, de ehhez még hozzáadódnak a felhajtók és a körforgalmak is. A munkálat értéke 14,5 millió lej áfa nélkül. Jelenleg a hídon folynak a munkálatok, ugyanakkor a felhajtókon aszfaltoznak, az egyik körforgalom pedig már elkészült. Berche hozzátette: a felüljáró híd magassága kilenc méter, ugyanis tekintettel voltak arra, hogy a jövőben villamosítani fogják a vasutat. A felüljárón menetirányonként két sávban lehet majd közlekedni.

Kormánymunkálat

Claudiu Pop Bihar megye prefektusa a helyszíne elmondta, hogy a kivitelezési szerződést 2013 májusában kötötték meg, viszont kilenc hónapot csúszott a munkálat mert a nagyváradi önkormányzat nem végezte el időben a szükséges kisajátításokat az országut melletti környéken. Kiemelte továbbá, hogy ezt a beruházást is, mint ahogy a váradcsehi és a nagyürögdi út magasságában épülő felüljárükat a román kormány valósítja meg. Ez utóbbi két helyszínen hivatalosan ebben a hónapban kezdődött el a munka, de valójában egy-két hét múlva kezdenek hozzá az építkezéshez, és határidőre, 2016 novemberére el is készülnek vele. Amikor mindhárom felüljáró elkészül, ez azt jelenti majd, hogy a váradi körgyűrűn folyamatossá válik a közúti közlekedés, egyetlen keresztesződés sem fogja akadályozni az előrehaladást – hangsúlyozta a prefektus.

Adatok

A váradcsehi útnál épülő felüljáró kivitelezője a Porr Construct kft., a kivitelezési határidő 18 hónap, a garancia időszak pedig két év. A beruházás értéke 19,5 millió lej áfa nélkül, a felüljáró hossza felhajtókkal együtt 483 méter lesz, szélessége pedig 15,7 méter. A nagyürögdi úti közúti 680 méter hosszú felüljáró kivitelezői a Freirom és a Procons Group cégek, ennek a munkálatnak az értéke 14,7 millió lej áfa nélkül. Ezt a felüljárót is 18 hónap alatt, azaz 2016 novemberéig kell megépíteni.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter