Szentmárton lett az első a disznótoros versenyen

A verseny „főszereplőjét” előbb leszúrták, majd megsütötték, és akinek gusztusa volt, az meg is ette. Fotó: Alexandru Nițescu
A verseny „főszereplőjét” előbb leszúrták, majd megsütötték, és akinek gusztusa volt, az meg is ette. Fotó: Alexandru Nițescu
Remek ételek, változatos ízek és versenyhangulat jellemezte a negyedik alkalommal megszervezett D’ale porcului disznótoros versenyt, a főnyereményt szombat este vehették át a nyertesek. Az eseménynek az aradi úti ERA Shopping Park adott otthon, a program szombat reggeltől délután 4-ig tartott.

A verseny előtt néhány nappal változás történt, az értarcsai és vedresábrányi csapatokat ugyanis a szervezők bizonyos okok miatt kizárták, a helyüket Belényes és Biharrósa vette át. Így a versenyen 24 csapat vett részt, 22 Bihar megyei település (Belényes, Bors, Körösgyéres, Nagyürögd, Fugyivásárhely, Robogány, Biharrósa, Székelyhíd, Telegd, Érmihályfalva, Keményfok, Tasnádbajom, Biharkaba, Kiskereki, Bihardobrosd, Dragánfalva, Madarász, Kispapmező, Váradszentmáron, Biharszentandrás, Sólyomkővár, Vizesgyán) mellett két magyarországi testvértelepülés is szerepelt: Biharugra és Körösnagyharsány (Körösgyéres, illetve Vizesgyán testvértelepülései).

A hagyományos disznótor menetének megfelelően reggel 8 órakor közös pálinkaivást szerveztek, természetesen ezt is verseny keretein belül: a pálinka izét, minőségét pontozták.

Programok

Disznóperzseléssel és az ételek versenyével folytatódott a fesztivál. A zsűri a pálinkák mellett a legjobb kolbászokat és hurkákat, a legfinomabb torost, illetve a legjobb helyi specialitásokat díjazta. A fődíj mellé járó trófeát – egy fából készült malac-faragvány – az a csapat kapta meg, amely a zsűri pontozása és a vendégektől összegyűjtött ételjegyek alapján a legjobbnak bizonyult. Tavaly Biharszentandrás lett a nyerő csapat, a malac-faragványt idén át kellett adják az új nyertesnek.

Az ételjegyek szintén újdonságnak számítottak idén, azokkal a látogatók beléphettek a versenyre, illetve disznótoros ételeket is vásárolhattak. A helyszínen elkészített ételek mellett kolbászt, szalonnát, sonkát és más finom ételeket is lehetett kóstolni és vásárolni. A nap folyamán néptáncosok és népdalénekesek szórakoztatták a versenyzőket és a vendégeket.

Nyertesek

A verseny fődíját, a faragott malacot Váradszentmárton vihette haza. Emellett a zsűri más díjakat is kiosztott. A legjobb kolbász kategóriában az első helyezett Körösgyéres lett, a második Érmihályfalva, a harmadik helyen pedig két csapat végzett, Váradszentmárton és Keményfok. A legjobb hurkát a fugyivásárhelyi csapat készítette, ezt követte a második helyen Keményfok és Érmihályfalva, a harmadik helyen pedig Biharszentandrás és Bors. A legjobb torost az érmihályfalvi csapat készítette, őket követte Keményfok, Biharszentandrás és Fugyivásárhely. A legjobb helyi specialitásért járó díjat Keményfok kapta meg Biharszentandrás és Érmihályfalva előtt. A zsűri speciális díjakat is kiosztott, ezeket Biharugra és Körösnagyharsány, illetve a Szent Mária Erdészet csapata kapta.

Törő Enikő