Szentandráson zárták az idényt a karatékák

Szentandráson zárták az idényt a karatékák

Az elmúlt hét végén a
szentandrási Sportcsarnokban véget ért
az ifjúsági-,
utánpótlás- és
felnőttkorú, 18. alkalommal kiírt
hagyományos karate országos bajnokság
küzdelemsorozata.


A Nagyváradi UAMT Agora Sportklub és a
Bihar megyei Sportigazgatóság
közös rendezésében
lebonyolított versengés legjobbjait a
Masterplast- kupával díjazták. A
megmérettetések résztvevői a
korábban Jászvásáron
rendezett területközi verseny huszonnyolc
klubját képviselő legjobb
karatékák – számszerint
kétszázan – voltak. A
versenyszámokat megtekintette az Európai
Hagyományos Karate-szövetség
elnöke, a fekete öves, nyolc Danos Vladimir
Iorga, aki ezúttal rövid
edzőtáborozást is tartott Dan
Stuparuval, a román szövetség
elnökével közösen. Mindketten
elégedetten nyilatkoztak a
szervezésről és a versenyek
körülményeiről.

Bajnoki címek


A Nagyváradi UAMT Agora (edző: Vancea
Pál) sportolói öt bajnoki
címet szereztek, közöttük a sokak
által irigyelt kumite csapatbajnokit is. A
kevés versenyzővel induló
Nagyváradi Todome Alina Purdea és Litoff
Sándor révén felnőtt vegyes
enbuban bajnoki ezüstérmet szerzett.


*Az aranyérmesek:* Mirel Matei
(utánpótlás kata egyéni),
Raul Mircea Tudorică (fukugo
utánpótlás), Raul Tudorică
és Mirel Matei
(utánpótláás férfi
Enbu), Sandru Brigitta, Raul Tudorică
(utánpótlás vegyes Enbu), Mirel
Matei, Raul Tudorică, Bernáth Csaba, Igor
Gonţa (kumite csapat). Az UAMT Agora még
hat ezüstérmet, valamint négy
bronzérmet is szerzett.