Szent Lászlósok budapesti és esztergomi kirándulása

Akt.:
Szent Lászlósok budapesti és esztergomi kirándulása
2014. november 4–5. között a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum képviseletében autóbuszos kiránduláson vehettünk részt a Nagyvárad-Budapest-Esztergom-Nagyvárad útvonalon. A szervezők Nagy Enikő matematika, Vincze Zsolt történelem szakos tanárok, valamint Szabó Ervin spirituális atya voltak.

A szervezett kirándulás a Rákóczi Szövetség október 23. alkalmával meghirdetett diákutaztatási programjának köszönhetően, valamint az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium partnerségével valósulhatott meg. Kirándulásunk, melynek keretében 45 diák és két pedagógus utazott, alkalmat nyújtott az esztergomi tanintézettel való kapcsolat felvételére, nemzeti emlékhelyeink felkeresésére, történelmi ismereteink kibővítésére és valóságban való megtapasztalására. Ugyanakkor fontosnak tartottuk megszólítani iskolánk kisebb, nem rákóczis diákjait is, így a kiránduláson részt vehettek VI–VIII. osztályosok is.

02

Első állomás: Budapest

Korán reggel, a szokásos szentmisét követően indultunk útnak. Első állomásunk Budapest volt, s bár az út a magyar fővárosig egyáltalán nem volt rövid, a jó hangulatnak köszönhetően hamar eltelt, s mire feleszméltünk, már meg is érkeztünk. Először a Hősök Terét csodálhattuk meg, amely, mint azt megtudtuk, az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a Világörökség része. Nemzeti történelmünk olyan nagy személyiségeinek szobrai előtt állhattunk meg és fényképészkedhettünk, mint Árpád fejedelem, Szent István, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Természetesen a sorból nem maradhatott ki iskolánk névadó királyának, Szent Lászlónak a szobra sem. Ezt követően, Budapest egyik legszebb sugárútján, a mindkét oldalon fasorral szegélyezett, pompás paloták és méltóságteljes lakóházak között vezető Andrássy úton sétálhattunk végig. A 60. szám alatti, Feszty Adolf által 1880-ban tervezett neoreneszánsz stílusú épület volt a következő állomásunk, amely a Terror Háza nevű múzeumnak ad otthont. Hamarosan azt is megtudhattuk, hogy miért viseli az épület ezt a nevet: 1944-ben a nyilas rémuralom idején az épület volt a „Hűség Háza”, a magyar nácik pártszékháza, 1945 és 1956 között pedig a hírhedt kommunista szervezet, az ÁVÓ és utóda, az ÁVH rendezkedett be ugyanitt. A hely szellemétől kellőképpen áthatva, döbbent csendben sétáltunk végig az áldozatok emlékének szentelt kiállító termeken, de megnyugvással vettük tudomásul, hogy a szabadságért hozott áldozat nem hiábavaló, az elnyomó rendszerek elleni harcból a szabadság hívei kerültek ki győztesen.

Városnézés

A Terror Háza után budapesti városnézés következett. Az idő rövidsége miatt sajnos csak ízelítőt kaphattunk a gyönyörű városból, amelynek számos épülete szerepel az UNESCO Világörökségi listáján: megcsodálhattuk a Steindl Imre tervei alapján 1885 és 1904 között épült eklektikus stílusú Országházát (ahol a Szent Korona és – a koronázási palást kivételével – a többi koronázási jelvény van kiállítva), a Hild József és Ybl Miklós tervei alapján 1851 és 1906 között neoreneszánsz stílusban épült Szent István-bazilikát, amely a Szent István-kultusz fő helyszíne (a magyar államalapító király épségben maradt jobb kezének hiteles másolatát, a Szent Jobbot ereklyeként itt őrzik), a Budai Várnegyed részeként pedig a Budavári Palotát (a barokk stílusú, de gótikus és reneszánsz jegyeket is magán viselő palota épületében található, többek között, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria), a Mátyás-templomot vagy Budavári Koronázó Főtemplomot (melyet a hagyomány szerint Szent István király alapított 1015-ben), a Schulek Frigyes tervei alapján 1895 és 1902 között neoromán stílusban épült Halászbástyát. A gyönyörű épületek mellett kivételes látványt nyújtott mindannyiunk számára az esti fénybe burkolózó budapesti panoráma.

05

Esztergom és vára

Budapestet magunk mögött hagyva, késő este érkeztünk meg Esztergomba, ahol vendéglátóink, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium pedagógusai és diákjai fogadtak bennünket. A rövid ismerkedés után, a hosszú, de annál tartalmasabb nap után térhettünk pihenőre. A kirándulás második napjának reggelén már kicsit fáradtan ébredtünk, de tudtuk azt, hogy újabb izgalmas és érdekes látnivalókban lesz részünk, ami a későbbiekben be is igazolódott. A nap vendéglátóink gyönyörű iskolájának megtekintésével, az ott tanuló diákokokkal, pedagógusokkal való ismerkedéssel, beszélgetéssel kezdődött. Ezt követően indultunk városnéző utunkra, amely során, idegenvezetőnknek köszönhetően, megismerkedhettünk Esztergom és várának történetével (megtudtuk, hogy a várost Géza fejedelem 972-ben állandó székhelyéül tette meg, ugyanakkor itt született és kereszteltetett meg fia, Szent István, aki a várost érseki székhellyé tette), megtekinthettük a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Prímási Főszékesegyházat vagy bazilikát, amely Magyarország legnagyobb, Európa ötödik legnagyobb bazilikája. Igazi kihívást jelentett mindenki számára a 100 m magas, klasszicista stílusban 1822 és 1869 között épült bazilika tornyába való feljutás. A sokunk számára igen fárasztó lépcsőzést azonban sokszorosan kárpótolta az elébünk táruló csodás látvány: a Duna, a gyönyörű város, a sok-sok templom és épület.

04

Szlovákiai „kiruccanás”

Óriási élményt nyújtott mindannyiunk számára a szlovákiai „kiruccanás” is: az I. Ferenc József császár lányáról elnevezett, Mária Valéria hídon átsétálva Párkány városát tekinthettük meg. Nagyobbaknak a két ország közötti határmentes átlépés, kisebbeknek főleg a párkányi fagyi jelentett maradandó élményt. Vendéglátóinktól elbúcsúzva, a tanintézetek közötti kapcsolat folytatásában bízva indultunk haza Nagyváradra, ahová megérkezve imával adtunk hálát szerencsés utunkért, s köszöntük meg a Rákóczi Szövetségnek e tartalmas, izgalmas kirándulás lehetőségét. Következtetésképpen elmondhatjuk: nemzeti emlékhelyeink felkeresése során sokat utaztunk, ismerkedtünk, tanultunk, életre szóló élményekkel gazdagodtunk. Erről pedig tanúskodhatnak az út folyamán bőven készített fényképek is.

A beszámolót készítette: Vincze Zsolt történelem szakos tanár