Szent László Napokra készül Nagyvárad – Interjú Zatykó Gyula főszervezővel

Szent László Napokra készül Nagyvárad – Interjú Zatykó Gyula főszervezővel
Ha nyár, akkor Szent László Napok – mondják ma már egyre többen, hiszen a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett nagyváradi kulturális fesztivál bizonyította létjogosultságát, és nem csak a város, hanem az egész térség ünnepévé nőtte ki magát.

A növekedés pedig idén konkrétan is tetten érhető, hiszen a vár felújításának végeztével bő kétharmadával bővült a tér, amit így több esemény „lakhat be”, és az időtartam is bővül, hiszen idén először tart kilenc napig a fesztivál. A Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula válaszolt a kérdéseinkre.

– Egy kulturális fesztivál életében a negyedik év már elhozza azt a momentumot, amikor lehet hagyományossá vált programpontokról és újdonságokról beszélni. Mi az, ami nélkül most már biztosan nem lesznek Szent László Napok?
– Vannak olyan, jól bejáratot és közkedvelt programpontok, mint az össznépi örömfőzés, aminek keretében bárki fakanalat ragadhat, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, amire évről évre egyre többen érkeznek vagy éppen az egyre gazdagabb eseménykavalkádot magában foglaló gyerekprogramok.  A nagyváradról elszármazottak találkozója például már annyira népszerű, hogy különböző években végzett osztályok érettségitalálkozóit ebben a periódusban szervezik meg, hogy részt tudjanak venni a várban megszervezett rendezvényen is. Persze, nem hagyható ki a felsorolásból a színvonalas megnyitó, a Szent László városalapító királyunk szobrának megkoszorúzása, mint ahogy a könnyedebb szórakozást ígérő esti koncertek sem. Ezeknek biztos helyük van a mindenkori Szent László Napokon.

– Az egyszeri, csak idén megszervezett programpontok közül mit emelne ki, melyek a főszervező kedvencei?
– Nehéz erre válaszolni, valamennyi program kedves számomra. De ha mégis ki kellene emelnem néhányat, akkor a gyermekeknek szóló programokról beszélnék elsősorban. Sok esemény várja idén is a legkisebbeket, a Szent László Napok egy családi rendezvény, amelyen mindenki megtalálja a magának tetsző programot. A Lovasíjász című film bemutatója is érdekesnek ígérkezik, én láttam januárban Budapesten a díszbemutatón, nagy hatással volt rám. Ugyanakkor a színvonalas, minden igényt kielégítő délutáni és esti koncerteket is várom, bizonyára ezzel nem vagyok egyedül.

– Ha már korábban hagyományokról beszéltünk, a városban és környékén – beleértve a történelmi Bihar vármegye határon túli vidékeit is – egyre többen vallják azt, hogy ha nyár, akkor Szent László Napok, tehát az eseménynek sikerült hagyományt teremtenie. Hogyan látszik ez belülről?
–  Idén az elmúlt évekhez képest többet foglalkoztunk a rendezvény népszerűsítésével a határ túloldalán fekvő településeken, ezzel is azt a célt akarjuk elérni, hogy a határ ne válasszon el magyart a magyartól. Örömmel látjuk, hogy évről évre egyre többen látogatják rendezvényeinket ezekről a területekről, a nagyváradi várban erre a néhány napra megvalósulni látszik a határon átívelő nemzetegyesítés. Sőt, szép számban vannak már vállalkozók is, akik értékesítik termékeiket a Szent László Napokon.  Biharkeresztes már régen partnerünk ebben az ügyben, és ebben az évben felvettük a kapcsolatot a hajdúvárosokat tömörítő szervezettel, bízom benne több elöljáró, résztvevő eljön a rendezvényre.

– Nem lehet könnyű a főszervezői munka, de kívülről sokan irigykedve nézik azokat, akik bármikor bemehetnek a színfalak mögé. Három, sztárokban nem szűkölködő Szent László Napok után azt gondoljuk, hogy szép számban születtek életre szóló élmények. Beavatna néhány kulisszatitokba?
–Elég sok munka van ennek a rendezvénynek a megszervezésébe. Már decemberben elindul az ötletelés a következő évi programokról, ez pedig a pályázati összegek elszámolásával eltart egészen októberig. Tehát a szervezői munka egy évből bő tíz hónapot vesz igénybe, különböző intenzitással.  Köszönet illeti a lelkes csapatot, nélkülük nem lehetne megvalósítani ezt a több mint száz eseményből álló rendezvényt.  A sztárokkal találkozni pedig természetesen nagy élmény. Egyesek barátságosabbak, mások távolságtartóbbak. Tavaly volt ugyanakkor egy vicces kis élményem is: szombat délben a nyári színházban volt Berecz András mesemondó előadása, ezt végignéztem, és sikerült nagyon leégnem a napon. Este volt a Hooligans-koncert, és nagyon aggódtak a pirosságom miatt, gondolván, hogy nem vagyok jól. Meg akarták méretni a vérnyomásom, mérték a pulzusomat. Mondtam nekik, nem kell aggódni, csak azért  vagyok ilyen vörös, mert maszk nélkül hegesztettem. Ettől láthatóan megnyugodtak.

– Ha két-három mondatban ajánlania kellene a Szent László Napokat egy olyan valakinek, aki még Váradon sem járt soha, mit mondana neki?
– Váradot Szent László alapította, és ez a rendezvény az ő nevét viselve kötelez. A minőség, a rendezvény ,,tartása”, a magyarságtudat, a történelem felidézése, Nagyvárad büszke múltjára való emlékezés,  mind-mind olyan dolog, ami engem arra buzdít, hogy ellátogassak a rendezvényre, és mindenkit arra buzdítsak, hogy legalább egyszer látogasson el Váradra a Szent László Napok idején. Mert mindenkit vár a váradi vár!

Visszavár a vár!
A Szent László Napok egy kulturális fesztivál, családi rendezvény, ahol a legkisebbektől az idős korosztályig talál magának programot. Idén is lesz kézműves vásár, sok-sok gyerekprogram, jurta, örömfőzés, és olyan fellépők, mint Koncz Zsuzsa, Palya Bea, az Ismerős Arcok, a Republic, a Pribojszki Mátyás Band vagy a Milagro Santana Tribute Band. További részletek az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), illetve Facebook-oldalán.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter