Szent László Napok: egy fesztivál az együttműködés jegyében

Szent László Napok: egy fesztivál az együttműködés jegyében
Az együttműködés, az összeköttetés jegyében zajlik az idei Szent László Napok, melyen részt vesz Debrecen önkormányzata, és támogatja a fesztivált a nagyváradi polgármesteri hivatal.

Debrecen Város Önkormányzata nyolc esemény szervezésével vesz részt a június 19-25. között megrendezendő váradi Szent László Napokon, ezek között az események között lesz gasztronómiai bemutató, néptánc- és bábszínházi előadás, kézműves foglalkozás, jelentette be az esemény fő helyszínén, a váradi várban tartott szerdai sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere. Mint kifejtette, „Debrecen és Nagyvárad múltja szorosan összefonódik. Nagyon sok kulturális, gazdasági kapcsolat alakult ki az évszázadok során, és ezt az együttműködést 1991-ben megerősítettük egy testvérvárosi kapcsolattal is. Az egyik ilyen összekötő kapocs a két város között Szent László személye. (…) Egy olyan személyiség volt ő, aki egységre törekedett a kereszténység jegyében. Így szerette volna összekapcsolni a Kárpát-medencében élő nemzeteket, és ez a kulturális alap az, aminek köszönhetően mi is most itt lehetünk”.

Európa Kulturális Fővárosa

Komolay Szabolcs elmondta, hogy a Szent László Napokon is szeretnék erősíteni a Nagyvárad és Debrecen között meglévő testvérvárosi kapcsolatot. Kiemelte, hogy Debrecen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, és amennyiben ez sikerül, akkor „Európa figyelme erre a régióra irányulhat, így Debrecenen keresztül Nagyvárad is hasznot húzhat magának kulturális és gazdasági szempontból is” – fejtette ki a városvezető. A maga során Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere azt emelte ki, hogy a helyi önkormányzat a helybelieket elsősorban váradiaknak tekinti nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért támogatta eddig, és támogatja a jövőben is a város a helyi magyar közösség eseményeit, rendezvényeit. Különösen igaz ez a Szent László Napokra, „hiszen Szent László Emlékév van, és Szent Lászlóhoz sok minden kötődik Nagyvárad történetében, ezért a mi kötelességünk, hogy támogassuk ezeket az eseményeket és részt vegyünk rajtuk” – fogalmazott. Elárulta, hogy Debrecen alpolgármesterével folytatott megbeszélése során szó volt arról, hogy a két város polgármestere részt vesz majd a Szent László Napok hétfői megnyitóján, illetve arról, hogy Nagyvárad támogatja Debrecent, az Európa Kulturális Fővárosa pályázatában, és a közeljövőben alá is ír a két önkormányzat egy erre vonatkozó együttműködési egyezményt. Végezetül megemlítette, hogy tárgyaltak az virágkarneválról is, ami már hagyománynak számít Nagyvárad és Debrecen együttműködésében, és amelyik idén augusztusban is megrendezésre kerül Nagyváradon.

Összeköt

A Szent László Napok fő szervezője, Zatykó Gyula azt emelte ki, hogy az idei rendezvény legfőbb jellemzője az, hogy összeköt. „Összeköt magyart a magyarral politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, összeköt magyart a románnal, hiszen itt Nagyváradon több nemzet él, ezért igyekszünk hidat verni egymás felé, összeköti a határ menti lakosokat, illetve a megyei és a városi lakosokat, valamint összeköti a testvérvárosokat.” Végezetül Komolay Szabolcs kiemelt néhányat a Debrecen önkormányzata által szervezett Szent László Napi események közül. Először a Hajdú Néptánc együttesének műsorára hívta fel a figyelmet, ugyanis a Debrecenben működő együttes Magyarország egyik legjelentősebb néptáncegyüttese, mely szinte minden olyan művészi elismerést és díjat megnyert, ami Magyarországon megnyerhető, és nemzetközi díjai is vannak. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes június 24-én, szombaton délután négy órától lép majd fel a nyári színház színpadán. Említést tett az elöljáró a debreceni gasztronómiai bemutatóról, amelyen olyan magyar és debreceni hungaricumot is meg lehet majd kóstolni, mint a páros kolbász, amely közel háromszáz éves múltra tekint vissza Debrecenben. Nagy érdeklődésre tarthat számot továbbá a június 23-án, pénteken tizenkét órától megnyíló, Debrecen, és Hajdú-Bihar megye kincseit bemutató tárlat, mely ízelítőt nyújt egyrészt a cívisváros történelmi, népművészeti és kézműves értékeiből, másrészt a Hajdúság és Bihar sajátos, egyedi stílusú népi kultúrájáról. A kiállítás június 23-án este hét óráig, június 24-én és 25-én pedig 11-19 órák között lesz látogatható.

Pap István