Szent László emlékezete Közép-Európában

Szent László emlékezete Közép-Európában
Pénteken a XXVII. Festum Varadinum keretében Örökség ami összeköt. Szent László emlékezete Közép-Európában címmel szerveztek kiállítást a nagyváradi várban, majd konferenciát a Polgármesteri Hivatalban.

A két rendezvény programfelelősei a máriapócsi Hierotheosz Egyesület, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzati Hivatala, a kolozsvári Iskola Alapítvány és a Varadinum Kulturális Alapítvány voltak.

A nagyváradi vár Fejedelmi Palotájának II. emeletén május 21-ig megtekinthető pannókiállítás péntek délelőtt zajlott nyitóünnepségén megjelenteket Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára köszöntötte.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: Nagyvárad a tárlat első erdélyi, illetve partiumi helyszíne, amin nincs mit csodálkozni, hiszen hol máshol, ha nem itt, Szent László városában lenne az első állomás?

Kapin István atya, a Hierotheosz Egyesület elnöke hangsúlyozta: az összeköt az egyik legfontosabb szó, melyet a projektben részt vevő közösségek megfogalmaztak. „Érdek és érték: szeretném, ha egyesületünk és partnerei az érdeket az érték kapujába be tudnák vinni, és a kapun átmenve, az érdek és az érték a jövő nemzedéknek hatalmas segítségére lenne.”- fogalmazott.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt mondta: amikor jó néhány éve arról beszélgettek, hogy Szent László örökségét hogyan lehetne összefűzni, hogyan lehetne egy olyan programot kitalálni, mely valóban összeköti azokat, akik szeretik és tisztelik őt, akkor arra gondoltak, hogy egy ilyen típusú, több hónapra kiterjedő projektet kellene elindítani, és jó partnerekre leltek ehhez a jelenlevőkben. Meglátásában Szent László több szempontból is olyan örökséget hagyott számunkra, amely átélte az évszázadokat, és minden bizonnyal a következő évszázadokat is át fogja, azért, mert nem csak államférfi volt, hanem püspökségek alapítója. Egyházi értelemben is nagyot alkotott tehát, és emberként is több volt egy egyszerű királynál, amit a kultusza is bizonyít. Ez az ő szellemiségéből is fakad, hiszen megreformálta a jogot, biztosította azt, amire mindenki vágyott a királyságon belül, kiváló állam és társadalomszervező volt. Felültudott emelkedni a hétköznapi dolgokon, nemcsak kiegészítette a Szent István-i örökséget, hanem továbbvitte. Úgy gondolkodott, hogy építeni kell, összefogni a térségben élő nemzeteket. „A múltnak vannak olyan egyéniségei, értékei, akiket/amelyeket közösen tudunk a magunkénak tekinteni, és Szent László biztos, hogy egy ilyen személyisége a mi ezeréves történelmünknek, olyan, aki csak erősíteni tudja a párbeszédet és a népek közti kölcsönös tiszteletet. Azt kívánom mindenkinek: legyünk hű gazdái a Szent László-i örökségnek, és az ami összeköt bennünket, legyen a következő időszakban is meghatározó ebből”- közölte az RMDSZ országos vezetője.

Aktuális

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök a tavalyi Szent László-évet is felidézve azon meggyőződésének adott hangot: a kiállítás legméltóbb helyszíne a vár, hiszen ez egy megszentelt hely, ahová mindig vissza kell térnünk, és ahol meg kell tudnunk hatódni, erősödni. Miután megtörtént Szent László oltárra emelése, elkezdődött a tisztelete, melynek középpontja a várbeli első székesegyház volt. Himnuszok, legendák születtek, és a Magyar Királyság egyik legfontosabb szakrális központja lett a vár, európai szintű zarándokhellyé növekedett Várad, annyira meg tudta mozgatni Szent László példája a hívő embereket, a keresőket. Amikor pedig Szent László tiszteletét próbáljuk tudatosítani a ma élők számára is, ami különben nem egy újkeletű dolog, akkor arra is törekszünk, hogy meglássuk a király üzenetének az aktualitását, annak a tartásnak és értékrendnek, melyet képviselt az ő működésével. Ez lelkesítsen és ösztönözzön, késztessen további építésre bennünket. Tudjunk mi is építők lenni, merjünk kiállni a keresztény értékek védelméért és keressük a megszentelődés forrásait- tanácsolta a főpásztor.

Elsősorban a fiatalokhoz intézve szavait, Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita bejelentette: a jövő évtől kezdve a debreceni Dienes László Görögkatolikus Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent László nevét fogja viselni. Utolsó felszólalóként Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke az együttműködés fontosságát emelte ki.

Konferencia

A rendezvény a városháza dísztermében folytatódott, ahol Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke üdvözölte az érdeklődőket. A továbbiakban Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős országos ügyvezető alelnöke Örökségünk vagy jövőnk? Kulturális örökségünk hasznosítása, Jánó Mihály muzeológus, művészettörténész Szent László falképei Erdélyben, dr. Kollár Tibor művészettörténész Szent László ábrázolások a Felvidéken- új feltárások, Emődi Tamás műépítész, művészettörténész Szent László emlékek Biharban címmel tartottak előadásokat.

Ciucur Losonczi Antonius