Szent István-napi zenei ünnepség Siterben

Szent István-napi zenei ünnepség Siterben
Hagyományteremtő kezdeményezés indul útjára augusztus 20-án Siterben.

A Siteri Református Egyházközség és a Partiumi Magyar Művelődési Céh közösen arra vállalkozott, hogy minden évben Szent István napján zenei ünnepséget szervez a helyi Árpád-kori templomban.

Idén a siteri templom ódon falai között a budapesti Savaria Barokk Zenekar lép fel, akik jelen turnéjuk (Debrecen, Marosvásárhely, Kolozsvár) zárásaként a Bihar megyei településen örvendeztetik meg a zenebarát közönséget. A Savaria Barokk Zenekar az alapító fuvolaművész-karmester, Németh Pál vezetésével működik. Céljuk 17–18. századi zenei ritkaságok újrafelfedezése, bemutatása korhű hangszereken, korabeli dokumentumok alapján, hangversenyek, operaelőadások, CD-, rádió-, TV- és filmfelvételek segítségével. A vonós hangszerek a 18. századból valók, a fúvósok régi hangszerek pontos másolatai. A kor fő zenei irányzatai (olasz, francia, német, angol) mellett fontos feladatának tekinti a magyar zenei múlt értékeinek bemutatását. Repertoárján a legkülönbözőbb műfajú és összeállítású zeneművek szerepelnek, szóló-, kamara-, zenekari művek, operák, oratóriumok egyaránt, a kora barokktól a klasszikusokig, Monteverditől Mozartig. Az évek során Európa számos pontján felléptek már, jelesül Ausztria, Németország, Olaszország, Svájc, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Horvátország, Románia, Szlovákia hangversenytermeiben, templomaiban.

Egyedi élmény

Az est alkalmával Antonio Caldara (1670–1736) barokk zeneszerző Szent István, Magyarország első királya című oratóriuma kerül bemutatásra. A 19 órai koncertre a belépőjegy jelképesen 10 lej.

A szervezők adományokat is elfogadnak, amit a következő évi zenei ünnep megszervezésére szeretnének fordítani.

Az egyedi élményt nyújtó eseményre szeretettel várnak mindenkit a szervezők.