Szennyezés a Megyei Kórháznál

Nagyvárad- Nemrég közös ellenőrzést tartottak a Megyei Kórháznál a Körösök Vízügyi Igazgatóság és a Környezetvédelmi Őrség felügyelői. Ennek előzménye hogy korábban rendellenességet fedeztek fel.

Egy korábbi ellenőrzés során ugyanis kiderült, hogy valamikor valószínűleg illegálisan három szennyvízelvezető csövet kötöttek be a csapadékelvezető hálózatba. Az ellenőrök most egy színes nyomkövető anyagot tettek a csatornába, néhány perccel később pedig a Páris patak vize is elszíneződött, ami azt jelentette, hogy a probléma továbbra nem szűnt meg. Konkrétabban: az ominózus két cső közül kettőt már elzártak, viszont a harmadik még mindig problémát okoz. A felszólítás hatására bizonyára ez a gond is megoldódik, de addig is a történtek miatt a Körösök Vízügyi Igazgatóság úgy döntött: azt javasolja a szakhatóságnak, hogy ne adjon működési engedélyt a kórháznak. Pásztor Sándor műszaki igazgató ezzel kapcsolatban azt mondta tegnap a Bihari Naplónak: az egészségügyi vetületen túl azért is fontos rendezni ezt az ügyet, mert legkésőbb február végén, illetve március elején elkezdődnek a Páris patak becsövezési, illetve partrendezési munkálatai. (Egy hosszabb villanyvezetéket még el kell távolítani a környékről, illetve odébb kell helyezni). A több mint 12 millió lej értékű befektetés kilencven százaléka európai uniós támogatás, illetve a városi költségvetésből is elkülönítettek erre egy nagyobb pénzösszeget.

Előzmények

Amúgy a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség tavaly ősszel vonta vissza a kórház működési engedélyét, arra hivatkozva, hogy szennyvizet enged a Páris patakba. Erre egy állampolgár hívta fel figyelmet, az illetékes intézmények képviselői pedig, amikor kiszálltak a helyszínre, igazat adtak neki.
Dr. Gheorghe Carp, a Megyei Kórház igazgatója azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban az egyik román hírportálnak: már három év óta ott, de fogalma se volt arról, hogy létezik egy ilyen probléma. Hangsúlyozta: lépéseket fog tenni a szennyezés megszüntetése érdekében.

Ciucur Losonczi Antonius