Személyi kérdésekről, tűzifaárról

Pénteken délelőtt ülésezett az érmihályfalvi képviselő-testület. A szerző felvétele
Pénteken délelőtt ülésezett az érmihályfalvi képviselő-testület. A szerző felvétele
Tanácsosokat kellett kinevezzen két bizottságba az érmihályfalvi képviselő-testület pénteki ülésén. Ahogyan várható volt, hiányzott az egyetértés.

Pénteken délelőtt tartotta augusztus havi, megalakulása óta második munkaülését az érmihályfalvi képviselőtestület. Egyik napirendi pont volt, hogy két bizottságba – a törvényileg szabályozott közbeszerzéseken kívüli vásárlások, eladások, szerződéskötések ügyében döntőbe, illetve az óvásokat elbírálóba – új tagokat kellett kinevezni, tekintettel arra, hogy korábbi tagoknak (tanácsosoknak) lejárt a mandátumuk. Pap Sándor (EMNP) és Nemeth Elvira (PSD) javasolták, hogy ne csak a hiányzók helyére válasszanak új tagokat, hanem újítsák meg a teljes bizottságokat, illetve azokban eleve mind a négy, a Helyi Tanácsban jelenlévő politikai formáció képviseltesse magát. Csengeri Csongor (RMDSZ) ellenben úgy vélte: a nevezett bizottságokban is tükröződhessen a választók június 6-án kinyilvánított véleménye. A javaslatok során aztán valóban mind a négy pártból hangzottak el nevek (a soroltak mellett még a PNL-ből), végül az előbbi bizottságba Nemeth Elvira (PSD) és Horváth Sándor (RMDSZ), utóbbiba Csengeri Csongor és Turucz Mária (RMDSZ) került. A szavazatok összeszámlálása után Pap Sándor megjegyezte: meglátása szerint Érmihályfalván is létrejött az RMDSZ-PSD megállapodás.

Tűzifa

Egy következő napirendi pont felvezetéseként Nyakó József polgármester elmondta: a városban az a vélekedés alakult ki, hogy korlátlan mennyiségű fa áll a lakosok rendelkezésére a város erdejéből. Ez közel sem így van, pontosította a polgármester, hiszen van egy úgynevezett üzemterv, ami szerint a gazdálkodás történik és ez 1000 köbmétert irányoz elő egy évre. Ősszel ritkítás lesz, tehát nem úgynevezett törzsfákat vágnak, mint a tavasszal történt. Nyakó József hozzátette: ideális megoldás lenne megállapodást kötni egy magánerdészettel, vannak is tárgyalások ez ügyben arra nézve, hogy az egy lerakatot létesítsen a városban, ahonnan bárki vásárolhasson magának tűzifát. A tanácsosok egyhangúan megszavazták az előterjesztést, miszerint a tűzifa ára 150 lej/köbméter legyen. (Tavasszal 200 lej volt, a különbséget a már említett változás okozza, hogy míg akkor törzsfát vágtak, most ritkítás lesz.)

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter