Szembenézés önmagunkkal- „Van pápánk!” (Habemus Papam! ) Nanni Moretti filmjéről

Szembenézés önmagunkkal- „Van pápánk!” (Habemus Papam! ) Nanni Moretti filmjéről
Ritka esetben történik meg, hogy az ember mérlegel, mennyiben képes eleget tenni az adott közösség által rá bízott feladatnak. Rendelkezik-e azzal a lelki erővel, képességgel, melyet igényel a nemes megbízatás? Képes-e nemet mondani, ha úgy érzi, hogy nem felel meg, akárcsak pszichikailag is az elvárásoknak.

 

E gondolat köré összpontosul a neves filmrendező, Nanni Moretti „Van pápánk!” (Habemus Papam! )- című filmje, melyben egy általa kitalált pápaválasztást mesél el. Az esemény eleve érdekes film téma. Remek szereposztás, ami biztos sikert eredményez. Az újonnan választott katolikus egyházfőjének nagyon emberi portréját igyekszik sajátos filmnyelven bemutatni.

A pápa temetése után, a Sixtus- kápolna zárt ajtai mögött a bíborosok testülete- a konklávé- a katolikus egyház szabályai szerint meg kell, válassza az új pápát. A film rendkívül szuggesztíven érzékelteti a pápaválasztás hangulatát, a választási ceremóniát. A bíborosok nagy része azért imádkozik, hogy ne őt válasszák pápának, a világtörténeti jentőséggel járó funkcióba. Időközben a Szent Péter Bazilika előtti téren a hívők nagy érdeklődéssel várják, hogy a fehér füst megjelenjen, ami azt jelenti, hogy megválasztották a pápát. Van Pápánk!

Hosszantartó elemzés után a bíborosok testületének döntése alapján Melville-t választják meg pápának.(Michel Piccoli alakítja az új pápát). Felszáll a fehér füst, a hívők örömujjongással fogadják, várva az új pápai áldást, Urbi et Orbi áldást. Bár Melville kezdetben elfogadja a nemes küldetést, de rövid idő múlva kétségbeesetten felkiált, hogy nem képes eleget tenni a nemes küldetésnek. Teljesen összeroppan, pánikbeteggé válik. A film nem a pápaválasztásról szól, hanem egy gondolkodó értelmiségi lelki gyötrődéséről, önmagával való szembenézéséről.

A film másik szála a Vatikán Kulturális Tanácsának az időhúzási trükkjeiről szól. Abban reménykednek, hogy az újonnan megválasztott pápa lelki egyensúlya helyre áll. Képes lesz eleget tenni a nemes küldetésnek. Mivel a pápa a szó igaz értelmében a szobájába menekül, úgy gondolják, hogy egy kiváló pszichoanalitikus (Nanni Moretti) lelki segélyt nyújthat a kétségbeesett pápának. A bíborosok testülete előtt zajlik le a pápa és a pszichoanalitikus közti beszélgetés. A pszichoanalitikus tudja, hogy bizonyos kérdéseket nem illik feltenni. Tehát vannak tabu témák, mint például a szexre, az elfojtott vágyakra vonatkozó kérdések, vagy a családi életre vonatkozó problémák.

A pszichoanalitikus előtt egy nagy mértékű szorongással, lelki bizonytalansággal küszködő ember portréja bontakozik ki. A szerep és a probléma- megoldás képtelensége eredményezi a lelki pánikot. Végül arra a következtetésre jutnak, hogy Róma legkiválóbb pszichoanalitikusa nyújthat lelki segélyt. Így jut el a neves pszichoanalitikushoz (Margherita Buy). Rendkívül érdekes a köztük kialakuló beszélgetés, melyből kiderül, tele van elfojtott vágyakkal. Ifjúkorában színész szeretett volna lenni. A pszichiáter végső következtetése, hogy szülői szeretet deficitben szenved. Melville a magával kapcsolatos értékelést fogalmazza meg. „Olyan képességeket látnak bennem, melynek nem vagyok birtokában. Nem tudom véghez vinni.”

A kísérőitől sikerül megszabadulni, és bolyong Róma utcáin. Belesimul a környezetébe. Egy tiszteletreméltó idős embert látunk, aki érdeklődéssel szemléli a körülötte levő világot.

A néző növekvő érdeklődéssel figyelheti az idősember életét, megnyilvánulásait. A nézőben kialakulhat az a gondolatsor, hogy van lehetősége a film által betekinteni a Vatikán belső világába. Időközben a Vatikáni szóvivő (Jerzy Stuhr) a világ és a hívők előtt palástolja a helyzetet, hamis információkat közölve közvélemény megnyugtatására. Tanúi lehetünk, miként lehet filmes eszközökkel manipulálni a közvéleményt.

A bíborosok testületével marad a pszichoanalitikus (Moretti), aki különböző tevékenységet szervez számukra. Noha zömében idős emberek bekapcsolódnak a rendezvényekben, legyen az röplabda meccs, vagy koncert, vagy kártyázás, önfeledten játszanak, mint fiatalabb korukban.

Rendkívül meghatók a film utolsó jelenetei, mikor is végül a pápa a Vatikánba megy. A Szent Péter Bazilika erkélyén a várakozó hívőknek közli végső döntését.

A pápa szerepét alakító Michel Piccoli (1925-) érdekes játéka lenyűgözi a nézőt. Alakítása magával ragadja a nézőt. Élet közelbe hozza az ember lelki hullámzásait, őszinte tiltakozását. Szuggesztíven érzékelteti, hogy mit jelent az a mozzanat, mikor a félelem „rabjaként” megretten a feladat súlyától, cselekvésképtelenné válik. A film forgatása a Vatikánban és Róma utcáin történt. A Vatikánban levő élet tanúi vagyunk. Gyönyörködhetünk a környezetben, látható a Sixtus- kápolna Michelangelo freskóival.

A filmben a katolikus egyház „emberi oldalát” érzékelhetjük. Különben a katolikus egyház jóváhagyását adta a filmforgatására.

Rendező: Nanni Moretti. Forgatókönyvíró: Nanni Moretti, Francesco Piccolo, Federica Pontremoli. Operatőr: Alessandro Pesci. Producer: Jean Labadie, Nanni Moretti, Dominico Procacci. Zeneszerző: Franco Piersanti.

A 2011-ben készült francia-olasz vígjáték Van pápánk! szerepelt a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában is.

Nanni Moretti az olasz filmművészet egyik kiemelkedő egyénisége, rendező, producer, forgatókönyvíró, színész. Számtalan díj érzékelteti, hogy a filmvilág elismeri művészetét.

Páll Gyöngyvér

Címkék: