Székelyhídiak 2010 könyvtárosai

Székelyhídiak 2010 könyvtárosai
Nagyvárad – Könyvtárosokat, illetve a könyvtárak fontosságát elismerő, tevékenységüket támogató önkormányzatokat díjazták pénteken Nagyváradon, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárban.

Mindegyik könyvtár egy kis központja a kultúrának azokban a közösségekben, ahol működnek, a könyvátorosok munkája révén pedig a humanizmus, a műveltség értékei kerülnek előtérbe – hangsúlyozta Ligia Mirişan, a megyei könyvtár igazgatója a pénteki rendezvényen. Mint megtudtuk, immár a hatodik alkalommal szervezték meg a díjátadó ünnepséget, amelynek révén nem csupán a könyvtárosok munkájának a fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy milyen kiemelkedő eredményeket lehet elérni a művelődés, a kultúra, a tanulás területén, ha van megfelelő „csapatmunka”, és az önkormányzatok vezetői is fontosságuknak megfelelően viszonyulnak a könyvtárakhoz. – Köszönet mindenkinek azért a munkáért, amit kifejt abban a közösségben, amelyben él – mondta az igazgatónő, felhíva a figyelmet ugyanakkor arra is: nagy szükségünk van a kultúra, a művelődés biztosította szép dolgokra a mai sikerorientált világban.

Mint elhangzott, a Biblionet program keretében 31 könyvtárat sikerült felszerelni a megyében számítógépekkel, ugyanakkor képzéseket is szerveztek a könyvtárosoknak. A 2010-es esztendőben elért eredmények, megvalósítások fényében tizenhat olyan Bihar megyei település önkormányzatának juttattak el (illetve adtak át a helyszínen a megjelenteknek) köszönőlevelet, akik sokat tettek könyvtáruk megfelelő működéséért, illetve hozzállásukkal azt mutatták, hogy fontosnak tartják ezen intézmények létét és munkáját. Öt község vezetőségének külön, oklevelek átnyújtásával is kinyilvánították köszönetüket a könyvátorosok. Ezek a következők: Kerpenyéd, Feketekápolna, Körösrév, Érmihályfalva és Vaskohsziklás. Az említett öt önkormányzat képviselői közül egyedül Hasas János, Rév község alpolgármestere volt jelen, és vette át személyesen az oklevelet.

Könyvtárosok díjazása

Ezután következett a könyvtárosok díjazása. Érdemoklevelet ítéltek Bihardiószeg, Élesd, Érsemjén és Madarász könyvtárosának(ainak), míg a 2010-es Év Könyvtárosa díjat, és az ezzel járó trófeát kiemelkedő tevékenységük elismeréseként Kerekes Terézia és Orosz Annamária székelyhídi könyvtárosok vehették át.

Tököli Magdolna

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .