Székelyhídi lelki segély

Székelyhídi lelki segély
Bihar megye- Béres Csaba székelyhídi polgármester szerdán az Erdély Online-t arról tájékoztatta, hogy a város lakóit sokkalta Baczoni Izolda tragikus halála.

A közintézmények és a vállalkozások is kitűzték a fekete zászlót, azok a cégek pedig, melyek nem rendelkeznek ilyesmivel, általában gyászszalagot tettek ki a bejáratukhoz. Ugyanakkor a Polgármesteri Hivatal kérésének megfelelően a vendéglátó-ipari kereskedelmi egységekben, kocsmákban, bárokban az elmúlt napokban nem játszottak hangos zenét. Tekintettel arra, hogy főleg a fiatalokat nagyon megviselték és megdöbbentették a történtek, és talán nehezebben tudják feldolgozni az ebből fakadó feszültséget, a Facebook közösségi portálon létrehozták a Székelyhídi lelki segély elnevezésű oldalt, ahová bárki bejelentkezhet és privátban leírhatja, hogy egyénileg vagy csoportosan kíván terápiát, melynekk függvényében biztosítani fognak számára egy helyiséget a pszichológussal való találkozásra.

Egyébként az önkormányzat a temetéshez is segítséget nyújtott a családnak: két orvost és három asszisztenst küldött a gyászszertartásra, valamint padokat, lócát is biztosított. Emellett hozzájárult a forgalom irányításához, és a szülők kérésének megfelelően igyekezett gondoskodni arról, hogy ne készüljenek fotók vagy mozgóképek a temetésről.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .