Székely szabadság napja – Románia nemzetközi kötelezettségvállalására hivatkozva kérték Székelyföld autonómiáját

Akt.:
Fotó: szekelyhon.ro
Fotó: szekelyhon.ro
Ezrek gyűltek össze szombaton Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emlékművénél a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen és tiltakozáson.


A résztvevők egyes csoportjai rezesbandával, zenekarral vonultak be az emlékmű melletti térre. Az érkezők elmondták, a korábbi években tapasztalt három rendőri szűrés helyett idén a hatóságok csupán Marosvásárhely határában állították meg az eseményre tartó autóbuszokat. Mindegyik autóbuszra csendőrök szálltak fel, lefilmezték az utasokat, és tájékoztatták őket arról, hogy vágó vagy szúró eszközöket nem szabad bevinni a tömegrendezvény helyszínére.
Az elmúlt évek tapasztalatából tanulván a zászlóval érkezők többsége már korábban gondoskodott arról, hogy zászlórúdját ne lehessen szúró szerszámnak tekinteni. A háromszékiek óriás székelyzászlóval vonultak a helyszínre, ahol székely, magyar és erdélyi zászlók százai lengenek.
A tüntetés petícióját, amelyet Románia kormányának és parlamentjének címeztek, de amelyet tájékoztatásképpen Klaus Iohannis államfőnek is elküldenek, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasta fel a székely vértanúk emlékműve előtt, és a tömeg közfelkiáltással fogadta el.
A dokumentum arra emlékeztet, hogy Románia az Európa Tanácshoz történt csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amely ezáltal kötelező érvényűvé vált. A dokumentum 11. cikkelye pedig éppen az önálló közigazgatásról, és a különleges státusról szól.
Amint a petícióban a szóban forgó cikkelyt idézték: “Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek.” A petícióban megállapítják: az eltelt negyed század során Románia ezt a kötelezettségvállalását nem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. Arra emlékeztettek, hogy a román parlament asztalán van a székelyföldi autonómia törvénytervezete, így senki előtt nem titok, hogy mit kíván a székely nép.

o_szekely_szabadsag_felvonulas_ba-4
A petíció nyomatékosítja: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A dokumentum szerint az autonómia biztosítása Románia érdekeit is szolgálná.
A petíció elfogadásával a megmozdulás résztvevői követelték, hogy Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és a parlament elé terjesztett jogszabálytervezet alapján. Kérték ugyanakkor, hogy a román kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben a székelyföldi közösség akaratát és vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
“Követeljük, hogy a parlamenti vitával párhuzamosan a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal! Tiltakozzunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!” – áll a dokumentumban. A petícióban leszögezték: teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarnak Székelyföld minden lakosának.

Rendbontás nélkül zárult

Adina Chis, az eseményt biztosító csendőrségi mobilegység szóvivője az MTI-nek elmondta: semmilyen rendbontást nem regisztráltak. Hozzátette: a csendőrség köszönetet mond mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek azért, hogy civilizált módon éltek a tiltakozás jogával.
A felvonulás utcáin a csendőrség lezárta a forgalmat. A tiltakozók Kossuth-nótákat énekelve, időnként az “autonómiát!” és az “itthon vagyunk!” jelszót skandálva zavartalanul felvonultak a város főterére, ahol a prefektusi hivatal képviselőjének átadták a közfelkiáltással elfogadott petíciót. A felvonulás során a menetoszlop csaknem egy kilométeresre duzzadt.
A petíció átadása, a magyar és a székely himnusz eléneklése után feloszlott a tömeg, a máshonnan érkezettek felszálltak az autóbuszokra, és elindultak haza.

(MTI)