Szebben is zárhattak volna a fiúk

Győzött a Szatmárnémeti VSK
férfi kézilabdacsapata az
A–osztályos bajnokság utolsó
hazai mérkőzésén, azonban a
Palkó–Istarte edzőpáros
legénységének játéka
egyáltalán nem volt meggyőző.


Kemény ellenfélnek bizonyult a
Szatmárnémeti Városi Sportklub
férfi kézilabdacsapatának a
Fogarasi HCM legénysége. Az
A-osztályos bajnokság C
csoportjának utolsó előtti
fordulójának
mérkőzésén a Palkó
János és Nicolae Istrate
edzőpáros csapata bár hét
pontos sikert aratott, a vendégegyüttes nem
adta meg könnyen magát. A
találkozó első tíz
percében kiegyenlített volt a
játék, a VSK Varga, Nagy és
Birtalan góljaival többnyire csak
egyenlíteni tudott. A 20. percben Surducan
góljával először vezetett a
szatmári legénység három
góllal (13-10), de szünetig Oláh
Barna, Birtalan és Oláh János
gyors ellentámadásokból szerzett
góljainak köszönhetően egy perc
alatt négyre növelték a
különbséget (21-17). Az első
félórában egyébként
a VSK védelme
átjáróház volt a
fograsiaknak, de Teremi majd Cioroiu is gyenge
teljesítményt nyújtott. Az
első játékrészben a
magyarországi hálóőr
összesen két kapuradobást
védett, a második számú
kapus pedig semmit sem védet ki. Csak a
brassói játékosok
pontatlanságának köszönhetik a
szatmáriak, hogy megőrizhették
előnyüket az eredményjelzőn. Ezt
Birtalan is elismerte, miközben az
öltözőbe tartottak. „Borzalmasan
játszunk” – szólt
játékostársaihoz az
átlövő.
Valószínüleg a szakvezetők is
alapos fejmosást adtak a fiúknak, ugyanis
a második félidőben kicsit jobban
játszottak a szatmáriak. Igaz, a HCM a
második félidő elején
felzárkozott két gólra is (22-20),
de Birtalan vezényletével, és
Ardelean emberhátrányból szerzett
két góljával
beállították az
ötgólos előnyt. A
mérkőzés végén a
sérülés miatt hosszú ideig
kimaradt Szepesi is gólt szerzett.


Egyébként a legtöbb gólt
szerző Birtalan és Ardelean 75
százalékos volt a szombati
mérkőzésen, Varga és Nagy
pedig minden kapuradobása célba
ért.


Férfi kézilabda, A-osztály, C
csoport, 2. visszavágókör, 8.
forduló

Szatmárnémeti VSK – Fogarasi HCM
35-28 (21-17)

VSK: Teremi, Cioroiu – Birtalan (9 gól),
Savlovschi (3), Mates (2), Oláh János
(2), Oláh Barnabás (1), Varga (4),
Kopcsák, Ardelean (6), Szepesi (1), Tomori (1),
Surducan (2), Nagy (4).

További eredmények
Besztercei HCM – Kolozsvári U II
42-32 (21-17)

Nagybányai Extrem – Segesvári
National 29-34 (14-16)

A Székelyudvarhelyi KC II –
Szászsebesi CSM találkozót kedden
rendezik.

A Tordai Potaisa szabadnapos volt.