Százharminc egy szabad hely

Százharminc egy szabad hely

Szatmár megye – Szeptember elején még
lehet majd jelentkezni a Babeş–Bolyai
Tudományegyetem szatmárnémeti
kihelyezett karán működő két
szakra.


Hamarosan minden szakon lezárul a
beiratkozás a Babeş–Bolyai
Tudományegyetemen. Az
érdeklődők
Szatmárnémetiben is jelentkezhettek az
egyetem bármelyik karára, azonban ennek
az volt a hátránya, hogy a
kolozsvári szakokra való
beiratkozást – a meghirdetett
határidőhöz képest –
két nappal korábban
lezárták.


A nyári felvételi időszakába
a szatmárnémeti kihelyezett karán
a közigazgatás szak magyar
tagozatára körülbelül negyvenen,
románra pedig több mint hetvenen iratkozott
be — tájékoztatott Suta
István, a BBTE szatmárnémeti
kihelyezett karán működő
közigazgatás szakának
igazgatója. A szeptember 7. és 11.
között tartandó őszi
beiratkozásra mind magyar, mind román
tagozaton 20–20 helyet tudnak biztosítani
a jelentkezők számára. Nagy
érdeklődésA
Szatmárnémetiben működő
óvónő– és
tanítóképző szakra keddig
lehetett jelentkeni.


Dr. Végh Balázs Béla, a
szatmárnémeti kihelyezett tagozat
adjunktusa elmondta, idén 39–en iratkoztak
be, közülük nappali tagozatra
16–an, távoktatásra 18–an,
kiegészítő képzésre
pedig 5 jelentkező van. Az őszi
beiratkozási időszakra nappali tagozaton
24, távoktatáson 22,
kiegészítő képzésen
pedig 45 hely maradt szabadon (a helyek száma az
igény szerint növelhető).
Szatmárnémetiben az
óvónő– és
tanítóképző szak 10
térítésmentes helyét
olyanok foglalták el, aki
középiskolai jegyátlaga 7,97
és 9,25 között volt. „A
jelentkezők többsége idén
végzett diákok. Vannak köztük
olyanok is, akik más megyéből
jöttek Szatmárra” —
tájékoztatott dr. Végh
Balázs Béla.