Szavazásra buzdítanak a magyar politikusok is

Szavazásra buzdítanak a magyar politikusok is
A magyar pártok szavazásra buzdítanak: az RMDSZ a saját jelöltjét támogatja, az EMNP nem ad útmutatást a szavazóknak.

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke: „Nyilvánvaló, hogy el kell menni szavazni. A magyarság a legfontosabb és a legnagyobb létszámú kisebbségi közösség Romániában, ezért hallatnia kell a hangját, éreztetnie a jelentőségét. A magyarok érdekeit pedig a jelöltek közül egyedül Kelemen Hunor képviseli, ezért kötelességünk, hogy rá szavazzunk.”

Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke: „Fontos, hogy minden magyar részt vegyen a választáson, mert senki sem fog szavazni helyettünk. A magyar közösség erejét tudjuk ezáltal felmutatni, azt, hogy mi mit szeretnénk ettől az országtól. Kelemen Hunor államfőjelölt kampánya a tiszteletre épült, és ez, mint oly sok más területen, a többség-kisebbség viszonyában is meg kell mutatkozzon. Ennek tudunk érvényt szerezni, ha minél többen elmegyünk szavazni, és az RMDSZ elnökjelöltjére nyomjuk a pecsétet.”

Biró Rozália parlamenti képviselő, az RMDSZ Nőszervezet országos elnöke: „Azért kell elmenni, és véleményem szerint Kelemen Hunorra szavazni, mert egyedüli magyar jelöltként csakis ő érti és tudja képviselni a romániai magyar közösség céljait és érdekeit. Mindannyian felelősséggel tartozunk a gyermekeink jövőjéért, ezért egy olyan államfőre van szüksége Romániának, aki a szívén viseli az oktatást, a környezettudatos életmódot, egymás kölcsönös tiszteletét és megbecsülését nemcsak a kampány idején és a szlogenek szintjén. Meggyőződésem, hogy úgy tud erőt felmutatni a romániai magyarság, ha összefog, és november 10-én Kelemen Hunornak szavaz bizalmat.”

Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke: „Kötelességünk részt venni minden választáson, amelyen romániai magyarként lehetőségünk van megmutatni önmagunkat. Értékeink vannak, erről a közösségről és az országról véleményünk van, tiszteletet akarunk adni és kapni. A választás fontos momentuma ezek felmutatásának saját magunk, az ország és azok számára, akik odafigyelnek ezekre a dolgokra. Természetesen én is elmegyek szavazni, és az egyetlen olyan személyre voksolok, aki képes a felsoroltak felmutatására: Kelemen Hunorra.”

Derzsi Ákos, az RMDSZ Bihar megyei szenátora: „Egyértelmű az, hogy mivel Kelemen Hunor az RMDSZ elnökjelöltje, ezért rá fogok szavazni az első fordulóban. Azzal én is tisztában vagyok, hogy aligha jut be a második fordulóba, de ettől függetlenül nagyon fontos az, hogy legyen egy magyar jelölt, aki által el tudjuk mondani mindazt, amit egy államelnöknek ebben az országban figyelembe kellene vennie. Azáltal, hogy most a liberálisok jutottak kormányzási lehetőséghez, a jelenlegi államfő jobban el fogja érni a céljait, de a magyar kisebbség szempontjából nem számítok semmilyen különösebb pozitív eredményre. A mi helyzetünkön az javítana, ha az államfő odaállna egy olyan kisebbségi törvény mellé, amit már évek óta próbálunk átvinni a parlamenten is. Az lenne jó, ha a magyar kisebbséghez mint megkerülhetetlen tényezőhöz viszonyulna mindenki, de sajnos a mostani államfőjelöltek között nem látok ilyen politikust. Azt látom, hogy a kijelentések szintjén mindenki tud közeledni abban az esetben, ha szüksége van a szavazatainkra, de utána már nem úgy viszonyul hozzánk, ahogy mi azt elvárnánk.”

Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke: „A szavazás mint demokratikus megnyilvánulási forma lehetőséget ad az embernek, hogy véleményt mondjon bizonyos helyzetekben, ez fog történni vasárnap is. A magyar közösség mindenképpen egy olyan esélyes jelöltre kell szavazzon, aki a magyar érdeket nem teszi félre”. Arra a kérdésre, hogy ki ilyen jelölt, Zatykó Gyula ezt válaszolta: „Mindenki olvassa el a programokat és találja meg köztük azt, aki a szívéhez közel áll. Érdekes, hogy van protestáns államelnökünk és miniszterelnökünk egy többségében ortodox országban, de nagyon sokat nem segített rajtunk ez sem. Nekünk, magyar közösségnek az a fontos, hogy olyan vezetője legyen az országnak, aki tiszteletben tartja a magyarokat és az ő jogos követeléseiket”.

Habinyák István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke: „Tizennyolc éves korom óta még egyetlen szavazásról sem maradtam le. Olyan államfőjelöltre kell voksolni, aki tesz is valamit a magyarságért”. A politikus emlékeztetett arra, hogy nemrégiben az EMNP javaslatot tett arra, hogy a magyar érdekképviseletek közösen állítsanak olyan magyar jelöltet, akit minden magyar elfogad. „Erre az ajánlatra nem jött válasz az RMDSZ részéről, úgyhogy én úgy vagyok ezzel, hogy megvárnám a második fordulót”, fogalmazott Habinyák István, hozzátéve rögtön, hogy ez persze nem azt jelenti, hogy nem fog szavazni az első fordulóban. Végezetül megjegyezte: „Véleményem szerint Románia még nincs felkészülve arra, hogy magyar államelnöke legyen, ezért nem látom azt, hogy Kelemen Hunorból államelnök lesz. Nem tartom lehetetlennek, de szerintem erre még várni kell”.

Lelkiismereti részvételre és szavazásra szólít az Erdélyi Magyar Néppárt

A romániai elnökválasztási kampányban a magyar közösség nevében induló jelöltet még 30 esztendővel a rendszerváltozás után sem fenyegeti a győzelem reménye. Egy ilyen kampány viszont lehetőség a romániai közbeszéd napirendjére tűzni az erdélyi magyarság fontos ügyeit, amelyeket csak a román társadalom többségének támogatásával lehet rendezni. Ugyanakkor lehetőség arra is, hogy a közös célok érdekében megmozgassanak minél több erdélyi magyar szavazópolgárt, ezáltal mutatva fel a közösség erejét a közös célok mögött.

Az Erdélyi Magyar Néppárt ezért javasolt többpárti és össztársadalmi egyeztetést mind a jelölt személyének, mind az általa képviselt választási program tárgyában. A parlamenti képviselet monopóliumának birtokában ezt az egyeztetést a legnagyobb erdélyi magyar párt ismételten elmulasztotta, kampánya során pedig tetszetősnek látszó, de általános frázisokat puffogtató, a magyar sorskérdéseket szinte teljesen elhallgató üzeneteket adott jelöltje szájába, és eleve lemondott a közösség egy jelentős részének megszólításáról.

Nehéz helyzetben van tehát, aki ezek után egyrészt reálpolitikai megfontolások, másrészt a politikai teljesítmény alapján szeretne dönteni arról, hogyan szavazzon az államelnök-választás első fordulójában.

Mindezeket figyelembe véve az Erdélyi Magyar Néppárt mind a választásokon való részvételt, mind a szavazást a közösségünk tagjainak lelkiismeretére bízza.

Tesszük ezt abban a reményben, hogy a jövő évi két – a magyar közösség szempontjából sokkal fontosabb – választásig sikerül kialakítani a sikeres szerepléshez elengedhetetlen akcióegységet.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége
Kolozsvár, 2019. november 7.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .