Craiova ellen kezd a Szatmárnémeti VSK női kosárcsapata
A Román Kosárlabda Szövetség bukaresti székhelyén megtartott sorsoláson kiderült, hogy a szeptember 16–i meccset Szatmáron, a 20–i visszavágót pedig Craiován rendezik, míg a 2. forduló találkozóit szeptember 24–én és 28ţán rendezik. Ezután, október 1–én rendezik majd az első bajnoki etapot. Idén már oda–visszavágó rendszerben zajló, 30 fordulós bajnokságot rendeznek, de az első etap összes mérkőzését egy helyen, semleges városban rendezik. Csíkszereda és Kézdivásárhely pályázik a rendezésre, itt a szatmári lányok a Nagyváradi U VSK csapata ellen lépnek majd pályára.
A 3. fordulóban rendezik majd a Szatmárnémeti VSK – Aradi ICIM rangadót, az 5. etapban pedig a VSK – Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC meccset, a következő körben pedig a Târgovişte fogadja a szatmáriakat – derült ki továbbá a sorsoláson.
„A kupamérkőzések sorsolását illetően azt kell mondanom, hogy nem kedvezett a szerencse. A bajnoki program viszont megfelelő. Kiegyenlített lesz a pontvadászat” – mondta röviden a VSK női kosárlabda szakosztályának elnöke, Florin Mureşan.
Román Kupa, 1. forduló:
Rapid – Poli Iaşi (1)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC – Olimpia (2)
CSM Târgovişte – Gyulafehrévári CSU (3)
Szatmárnémeti VSK – SCM Craiova (4)
Kolozsvári U – Nagyváradi U VSK (5)
Sportul Studenţesc – Brassói Galactica (6)
Temesvári Danzio – Aradi ICIM (7)
Marosvásárhelyi Nova Vita – BCT Alexandria (8).
2. forduló: 1–2, 3–4, 5–6, 7–8.
Bajnokság, 1. forduló
Rapid – Alexandria
Sepsi BC – ICIM
Târgovişte – Brassó
Szatmár – Várad
Kolozsvár – Craiova
Sportul – Fehérvár
Temesvár – Olimpia
Vásárhely – Poli.