ERDON Helyi hírek

2008.09.19. 13:26

Székelyhídi alkotótáborban vettek részt

<p>Bihar megye - A Tibor Ernő Galéria tagsága sikeresen pályázott és szeptember 6-13. között Gavrucza Tibor képzőművész, székelyhídi tiszteletes segítségével megszervezhette szokásos évi alkotótáborát a helyi parókiához tartozó ifjúsági házban.</p>

A korszerűen felszerelt és szépen tervezett épületben a művészek (Sztaharoczky Júlia, Trifán László, Egei György, Rob Ibolya, Rob Tivadar, Széll Kató, Mierlutiu Emilia, Popon Krisztina és Bányai SzabadosKatalin) a megérkezésük után birtokukba vették az emeletet, a nagytermet pedig pillanatok alatt műteremmé alakították át. A templom és az isteni hajlékot körülvevő, nyugalmat árasztó parkosított terület egy-egy részlete ihletően hatott a tagokra. Trifán Lászlót például a vasárnapi istentisztelet igéje és a kerti tó kőkompoziciója egy jelképes happeningre, vagyis filmes összeállításra ihlette. Nem véletlen különben, hogy a művészek a Székelyhídi Napokra érkeztek, ugyanis részt vettek a helyi születésű, valamennyiük által ismert és nagyrabecsült színházi rendező, Szabó József, alias Ódzsa díszpolgárrá avatásán. Számukra ez azért is volt fontos, mert a váradi színészek mellett fellépett kollegájuk, Trifán László, a legendás Metropol együttes zeneszerzője és gitárosa is.

Debreceni kirándulás

Este a polgármester vendégei voltak, másnap pedig a stadion környékén alkottak, sőt, a déli órákban a gulyásfőző versenyen végigizgulták a férfikórus főztjének a zsűrizését is.

Hétfőn teljes bevezetéssel nekiláttak az alkotómunkának, mindenki a saját stílusa és módszere szerint dolgozott. Azoknak, akiket a természet ihlet meg, akadt elég téma: az omlodozó magtár, a gyönyörű barokk templom, a szebb napokat megélt grófi kastély vagy a romantikus pincesor. Mások pedig, mint például Rob Ibolya, a műteremben szintetizálták az őket ért benyomásokat és élményeket.

A hetet egy debreceni kirándulás tarkította. A képzőművészek elmentek a Kölcsey terembe is, a Pasztell 2008 című tárlatnak a megnyítójára, mely kiállításon két nagyváradi alkotó- Vassy Erzsébet és Bányai Sz. Katalin- is részt vett. Itt a társaságot meghívták az újonnan nyílt Józsa galériába kiállítani. A székelyhídi alkotótáborban a művészek ellátásáról dr. Gavrucza Márta gondoskodott a presbiter feleségének a segédletével, a búcsúeste pedig a pincersor meglátogatásával kezdődött. A művésztelepen készült alkotásokat egy kiállítás keretében mutatják be, ennek időpontja a Tibor Ernő Galéria padlófelújításának idejétől függ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!