Számmegtartó szolgáltatóváltás

Számmegtartó szolgáltatóváltás

Telefonszolgáltatót most már gond
nélkül lehet váltani, mindössze
arra kell odafigyelni, hogy ha meg akarjuk tartani a
megszokott telefonszámunkat, némely
szolgáltatónál ez pénzbe
kerülhet.

Az egyik szolgáltatótól a
másikhoz való
átigazolás, a megszokott
telefonszám megtartásával, nem egy
bonyolult folyamat, de nem árt odafigyelni
néhány apróságra. Az első
ilyen pont, hogy a szolgáltató
váltás előtt bizonyosodjunk meg
arról, hogy érvényes még a
szerződésünk és valóban mi
vagyunk annak kedvezményezettje, hiszen csak ez
esetben kérvényezhetjük mi magunk a
váltást. Ezután az új
szolgáltatónál kell kitölteni egy
formanyomtatványt a szükséges
személyes adatokkal, amelyeknek egyezniük kell
a korábbi szerződésben
lévőkkel. Fontos tudni, amennyiben
külön nem kérjük azt, hogy
megtarthassuk a korábbi telefonszámunkat, ez
nem jár együtt automatikusan a
váltással, sőt, többnyire
számcsere történik. Ezután az
új szolgáltató felveszi a klienssel a
kapcsolatot annak érdekében, hogy a
szerződéskötés idejét
tudassa vele. A kérvény
leadásától számított
tíz napon belül szokott megtörténni
a szolgáltatóváltás, de nem
lehet hamarabb, mint hét és
később mint harminc munkanap.
Néhány órás kimaradásra
lehet számítani abban az esetben, ha
számmegtartó váltásról
van szó. A vezetékes telefonok
esetében a szolgáltató által
megadott időpontban otthon kell tartózkodni,
amíg a váltás megtörténik.
Mobiltelefonok esetében az új
szolgáltató legközelebbi
kirendeltségén vehetik át az új
SIM kártyát. Szakemberek azt
javasolják, hogy ne adják le egyszerre
több szolgáltató felé is ugyanazt
a kérvényt. 
Fontos tudnivalók

Fontos odafigyelni a korábbi szerződés
úgynevezett apróbetűs részeire
is, amelyek lényeges tudnivalókat
tartalmaznak; váltás előtt alaposan
tanulmányozzák át a jelenlegi
szolgáltatóval kötött
szerződéseket, mert abban lehetnek olyan
kitételek, amelyek a szerződés
megszakítására vagy
lemondására vonatkoznak; amennyiben volt fel
nem használt egysége —
kártyás előfizetés esetén
— a korábbi
szolgáltatónál, az automatikusan
elvész, tehát az új
szolgáltatójánál nem fog
kezdő egyenlegként megjelenni; a
váltáshoz szükséges dokumentumok:
kitöltött típuskérvény,
személyi igazolvány másolata, a
korábbi szolgáltatótól kapott
utolsó számla.

Címkék: , ,