Szalacsi Falunapok – 2008

Bihar megye – Július 25–27. között rendezik meg az idei Szalacsi Falunapokat: Július 25., péntek: 21 óra – diszkó.

Július 26., szombat: 6 óra – horgászverseny; 17.30 – találkozás a Lármafánál, beszédet mond: Botos András református lelkipásztor, Duma Ferenc római katolikus plébános-kanonok; szavalatok: Kriszte Tamás Hunor és Szilágyi Noémi. 18.30 óra – ünnepélyes megnyitó az emlékműnél, beszédet mond: Porsztner Sarolta Szalacs község polgármestere, a történelmi egyházak képviselői, meghívott vendégek, szaval Bárány Sándor, fellép az Örökzöld Asszonykórus, koszorúzás, menettáncosok felvonulása, népművészeti kiállítás megnyitása (az RMDSZ-székház mellett). Kézilabdapálya-avató, barátságos mérkőzés Szalacs–Ottomány, a szünetben horgászverseny-díjkiosztó; 20.30 óra – Szamaher Hastánccsoport, Debrecen; 21 óra – fellép az ÉSZISZ; 22.30 HOLIDAY+ Music-Duo-koncert (Magyarország).

Július 27., vasárnap: 10 óra – római katolikus szentmise; 10 óra – református istentisztelet; 11 óra – kézműves-foglalkozás (az óvodánál); 16 óra – gyermekszépségverseny; 17 – játékos sportvetélkedők (palacsinta- és lángosevő verseny); 18.30 – Osváth József énekes, Nagyvárad; 19 óra – a micskei Görböc néptánccsoport fellépése; 19.30 – monospetri gyerekek műsora; 20 óra – a Clevers tánccsoport szereplése; 20.40 – Betty énekel; 21.10 – Mohácsi Brigitta énekes fellépése; 22 – BLUES-EXPRESS élő koncert – Magyarország; 23.30 tombola; 23.45 tűzijáték, utána diszkó.