Észak-Koreában koncertezik a New York-i Filharmonikus Zenekar

Észak-Koreában koncertezik a New York-i Filharmonikus Zenekar
Noha a New York-i Filharmonikus Zenekar vezetője, Zarin Mehta szerint a keddi phenjani koncertnek nincs semmiféle politikai célja, a zenekar tagjai remélik, hogy a észak-koreaiakkal való személyes kapcsolatok elősegíthetik a két ország vezetésének közeledését.

A New York-i Filharmonikus Zenekar hétfőn érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosába, és kedd este ad koncertet: az esemény történelmi jelentőségű.

Észak-Korea példa nélküli módon 48 órára beengedte az országba a zenekart, amely kísérő csoportjával együtt 300 tagot számlál. Szintén példa nélküli, hogy abban az országban, ahol minden nyilvános esemény célja a diktátor, Kim Dzsong Il személyének dicsőítése, a keddi koncertet élőben közvetíti az észak-koreai állami tévé és rádió. Ám arról nem tudni, hogy maga a vezér jelen lesz-e a koncerten. A műsorban többek közt Dvorak IX. szimfóniája és Gershwin Egy amerikai Párizsban című darabja hangzik el, valamint egy koreai népdal is, amely északon és délen egyaránt közkedvelt. A koncert elején elhangzik mind a koreai, mind az amerikai himnusz, s a két ország zászlaja együtt lesz látható a színpadon.

A New York-i Filharmonikus Zenekar tavaly fogadta el Észak-Korea meghívását az amerikai kormány javaslatára. A két ország kapcsolata megromlott az atomfegyverek ügye miatt, ám az utóbbi időben újból megindultak a tárgyalások. Ezt mutatja, hogy noha 2006 októberében Észak-Korea sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre, tavaly júliusban lezárta fő atomreaktorát, és jelenleg a reaktor üzemképességének megszüntetésén dolgozik, hogy segélyeket kapjon, valamint azért, hogy lekerüljön a terrorizmus és büntetőszankciók amerikai feketelistájáról. Ám idén Washington azzal vádolta meg Észak-Koreát, hogy nem tartotta meg ígéretét, mert a nemzetközi egyezményt megszegve, atomleszerelési programjáról nem adott teljeskörű tájékoztatást. Állítólag a fogadtatás olyan szívélyes, hogy az Amerika-ellenes posztereket is eltávolították Phenjan utcáiról a zenekar megérkezése elott. Ezeken a posztereken acélos tekintetű észak-koreai katonák támadásra indulnak földre lapuló amerikai katonák ellen, vagy éppen a washingtoni Capitolium kupoláját zúzzák szét, miközben az amerikai zászló cafatokban lóg.

(MTI)