Szadista gyilkos: függőben az ügye

Szadista gyilkos: függőben az ügye
Nagyvárad – Hol szabadlábra helyezik, hol ismét letartóztatják egy véres gyilkosság elkövetőjét Váradon. Gheorghe Haş tavaly augusztusban ölt meg egy embert: a torkát vágta el egy törött sörösüveggel.

Kínok között halt meg 2009. augusztus 30-ra virradóra Florin Lucşe. A torkát vágták el egy törött sörösüveggel. A tanúk szerint a tettes Gheorghe Haş volt, mégsincs börtönben azóta sem. Minősített emberölésért, valamint minősítette emberölési kísérletért folyik ellene eljárás, s a rendőrség fogdájában van letartóztatásban, mivel ítélet továbbra sem született. Érdekesség viszont, hogy minden egyes bírósági tárgyalás alkalmával néhány órára szabadlábra helyezik, majd ismét letartóztatják. Sőt az ügyvédje azt kérte most, hogy a letartóztatását oldják fel, s csak annyit írjanak elő számára, hogy nem hagyhatja el a várost.

Összevisszaság

Ovidiu Galeabíró szerint a vádlott nem jelent veszélyt a közrendre és a társadalomra. „Minden egyes esetben az adott ügy vizsgálata dönti el, hogy a szóban forgó személy veszélyt jelent-e vagy sem. Azt is vizsgálni kell természetesen, hogy az egyes gyilkosoknak mi volt az indítékuk. Haş esetében nem merült fel eddig semmi olyan bizonyíték vagy nyom, amely azt mutatná, hogy az ő esetében fennáll a veszély a társadalomra nézve” – állítja a bíró. Így hát minden tárgyaláskor szabadlábra szokták helyezni a vádlottat, az ügyész pedig minden alkalommal kénytelen óvást emelni ez ellen. Ezt követően minden alkalommal úgy döntenek végül a bírák, hogy mégis maradjon letartóztatásban a férfi.

Ami a bíró által emlegetett bizonyítékokat illeti, az ügyészek azt mondják, már nem tudnak újdonsággal előállni. Viorel Gavra, a megye főügyésze egyenesen így fogalmaz: „Az ügyészség nem tud új bizonyítékokat hozni. Az ügyirat részünkről teljes. Azt Galea bíró is elismeri, hogy „a nyomozás adataiból kiderül: Gheorghe Haş követte el azokat a tetteket, amelyekért bíróság elé állt. Azt viszont nem támasztják alá a bizonyítékok, hogy indokolt lenne jelenleg megfosztani szabadságától az illetőt, hiszen nem bizonyított, hogy veszélyes lenne, s az sem, hogy a letartóztatásban tartásával megelőzhetné esetleges újabb bűncselekmények elkövetését”…