Szabotázsakciók a választások kapcsán

Szabotázsakciók a választások kapcsán
Incidensektől sem volt mentes megyénkben sem a magyarországi országgyűlési választás – erről is beszámolt szerdán Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) három képviselője.

A magyarországi voksolást, illetve az itteni vonzatokat összegezve Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke elmondta: szerinte Bihar megyében is felemás volt az RMDSZ hozzáállása a magyarországi választásokhoz. Emellett említést tett arról, hogy ők Szolnokon, Dabason és Pécsett (vagyis ún. billegő körzetekben) segítettek a Fidesz kampányában, míg például Törökszentmiklóson erdélyi fiatalokról derült ki, hogy az MSZP-nek kampányoltak, és Csomortányiék információi szerint ennek hátterében az RMDSZ áll. A kolozsvári konzulátuson működő szavazókörben továbbá a Fidesz részéről egy kolozsvári EMNP-s volt a megfigyelő, míg az RMDSZ részéről egy kolozsvári MSZP-s. „Mindenki a maga stratégiai partnerét segítette Magyarországon” – mondta.

Incidensek megyénkben

Megfélemlítési eseteket regisztráltak például Szentjobbon és Kiskerekiben, ahol a polgármesterek és embereik akadályozták a szavazatok begyűjtését. Emellett Nagyszalontán és Mihályfalván félrevezetéssel próbálkoztak, azt állítva, hogy külön urnák érkeztek, ahová be kell dobni a szavazólapokat, holott ilyen urnákat sehol nem alkalmaztak. Ugyanakkor a román posta „kritikán alul teljesített” az EMNP szerint: sok helyen ki sem vitték időben a szavazólapokat tartalmazó küldeményeket. Például Szalacson az első héten teljesen visszatartották ezeket, csak a botrány kirobbanása nyomán adták ki végül.

Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke a tájékoztatón elmondta: bár még most sincsenek végleges eredmények, úgy tudni, 62.000 voks érkezett a romániai magyaroktól, 95 százalékban a Fideszre. A politikus szerint nem talált táptalajra itt a Jobbik, amely 2 százalék körül teljesített. A baloldal 1,2 százalék körüli eredményt hozott. Úgy néz ki egyébként, hogy ha szűken meglesz újra a Fidesz kétharmada, az épp a határon túli magyarok voksain múlik. Emiatt bírálta az itteni szavazókat a magyarországi sajtó egy része, és a romániai magyar RMDSZ-közeli média is. Zatykó ezt bűnbakkeresésnek nevezte és elítélte. Végezetül Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszönetet mondott erdélyi, partiumi segítőiknek, jelezte ugyanakkor, hogy tudomása szerint a voksoláskor „voltak, akiket Váradon elküldtek az RMDSZ-székházból, amikor választási segítségért fordultak volna oda”.

Szeghalmi Örs