Szabályozott köztéri árusítás

Bihar megye – A nagyváradi helyi tanács megszavazta a köztéri árusításra és a szabadtéri rendezvényekre vonatkozó határozatot. Ennek alapján jövőben minden szabadtéri rendezvényt engedélyeztetni kell.

A tegnapi tanácsülésen elfogadott határozat alapvetően az utcai árusítást és a szabadtéri vendéglátóipari tevékenységet szabályozza. Delorean Gyula helyi tanácsos a határozat kapcsán lapunknak elmondta, hogy a szabályzat legfontosabb eleme az, hogy ezentúl minden egyes szabadtéri rendezvényt és tevékenységet engedélyeztetni kell. Három tipusú köztéri árusítóbódé lesz majd, a város történelmi központjában elhelyezésre kerülő árusító építmények a régi városképet fogják idézni. A Fő utcán a vendéglátóipari egységek kerthelyiségei a sétálóutca közepére fognak kerülni, és csak két sornyi asztalt helyezhetnek majd ki. Az utcai bútorzat a központban az 1900-as éveket kell majd idézze a határozat szerint. A határozat kimondja, hogy a városközpontban csak virág- illetve könyv- és újságárúsító bódék működhetnek majd.  Ile PD-L-s helyi tanácsos a napirendi pont vitáján azt kérdezte, hogy nem egészségtelen-e az, ha a pincérek a sétálók között szolgálják fel a megrendelt menüt a vendégeknek. Ilie Bolojan polgármester válaszában elmondta, hogy Brassóban és Nagyszebenben is így oldották meg a központban a vendéglátást. „Ott is szükség volt a Közegészségügyi Igazgatóság engedélyére, nem kell tehát mást tenni, a Bihar megyei igazgatóság tegyen egy látogatást Brassóban és Nagyszebenben.”

 
Pap István