Szabadság Feszt 2018-ban is!

Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Szabadság Feszt
Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Szabadság Feszt
Sokan vártak már erre a bejelentésre: 2018-ban is Szabadság Feszt! Boda Gergely Zoltán, a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) elnöke, illetve Demián Zsolt, a Margittai Ifjak Köre (MIK) elnöke jelentette be egy szűk, a fesztivált szervező megbeszélésen. A két főszervező elmondta, idén sem marad el Partium, Bihar megye legnagyobb ifjúsági eseménye, a Szabadság Feszt. A négy napos eseményt most már 6. alkalommal rendezik meg.

A szervezők a programról szokás szerint még nem árultak el pontos részleteket, ami viszont biztos, hogy július 12–15. között tartják meg a fesztivált, illetve a helyszín is ugyanaz, amit a fesztiválozók már kipróbálhattak és megszokhattak, Margitta megyei jogú város új termálstrandja.

„A programról egyelőre nem árulunk el részleteket, a fellépőkkel sikerült megállapodnunk, a továbbiakban pedig a szükséges engedélyeket kell megszereznünk. A munka már több mint két hónapja folyik, a margittai önkormányzattal valószínűleg hamarosan aláírhatjuk az újabb partnerségi szerződést is. Az elkövetkező pár hónapban a támogatókkal kell megegyeznünk, illetve a pályázatok kerülnek leadásra” – mondta el Boda Gergely Zoltán, a VIDIFISZ vezetője.

Újítások

Demian Zsolt elmondása alapján az idei esemény megszokottan, ám módosításokkal fog megvalósulni. „Amellett, hogy a megszokott ütemben zajlanak az előkészületek, illetve a helyszín sem változik, a 2018-as évben újításokat szeretnénk bevezeti és a szabályzat is nagyban át fog alakulni, természetesen az előző évek tapasztalataiból kiindulva”.

A főszervezői stáb is hamarosan véglegesül, hiszen ezek az alapok a legszükségesebbek, hogy gördülékenyen haladjanak a szervezési kérdések.

A szervezők ebben az esztendőben is változatos programot állítottak össze, így a fürdőzés mellett napközben számos érdekes és hasznos rendezvényen lehet majd részt venni, esténként pedig koncerteken és bulikban várják a szórakozni vágyókat. A tavalyi hatalmas nagy érdeklődés arra buzdítja a stábot, hogy tovább bővítse a fesztivál színvonalát. A 2018-as cél a 10.000 résztvevő elérése.

A fesztivállal kapcsolatos információkkal ezután folyamatosan jelentkeznek a sajtóban, de azt ajánlják a fiataloknak, hogy kövessék a Szabadság Feszt Facebook-oldalát is, illetve a Vidéki Ifjúsági Szövetség oldalait a legfrissebb tudnivalókért!