Szabadnak érezték magukat…

Szabadnak érezték magukat…
Nagyvárad- Kérésünkre Fodor Réka színművésznő, a Szigligeti Társulat tagja emlékezett vissza iskoláséveire, és arra, milyen meghatározó barátságokat köszönhet egykori kolozsvári osztálytársainak.

Fodor Réka, a Szigligeti Társulat színművésznője arra emlékszik leginkább, hogy nagyon várta már az iskolát, ugyanúgy, mint az óvodát. Azt nem tudja felidézni, hogy milyen volt az első óvodai napja, az édesanyja viszont mesélte neki, hogy nagyon élvezte, és később se sírt soha. Valószínűleg ennek egyik oka, hogy rengeteget beszélgettek otthon arról, hogy milyen lesz az első nap, és soha nem hallott olyan fenyegető dolgokat, melyeket mostanában néha a parkban elcsíp a szülőktől, mint például „na, aztán majd az iskolában megmutatják neked”, ehelyett inkább mindig pozitív üzeneteket kapott. A nyolcvanas években még nem volt divat, hogy elit vagy központi iskolákba kell járatni a gyermekeket, a szülők inkább azt szerették volna, ha a csemetéik az otthonukhoz minél közelebbi iskolába járnak, mert így mindenkinek kényelmesebb volt. Őt is abban a kolozsvári negyedben íratták be az iskolába, ahol éltek, a 28. számú általánosba, amely nagyon közel, körülbelül két utcányira volt a lakóhelyüktől. Ez abból a szempontból is előnyös volt számára, hogy nem kellett korán keljen, hiszen két perc alatt elsétált a suliba.

Az első osztályban nagyon sokan voltak, mert valamilyen oknál fogva rengeteg gyermek élt a környékükön. Ő eleinte igazán senkit sem ismert, viszont mivel szerelmes típus volt már akkor is, tisztán emlékszik egy Orbán István nevű kisfiúra, akibe már az első nap beleszeretett. Pityunak szólították, s mikor már elkezdtek tanulni írni, mindenhová fel lett írva, hogy Pityu+Réka. Szintén ehhez kapcsolódó történet, hogy az első napokban, amikor fogócskát játszottak az iskola elég nagy udvarán, Pityu mindig őt fogta meg, illetve ő is mindig Pityut. A tanító nénijük- Ternei Ibolya- szép volt és kedves, de nem sokáig oktatta őket, mert I-IV. osztályokban minden évben más-más pedagógus tanította őket. A gyerekek közt egyébként nagyon jó volt hangulat, sok volt osztálytársával napjainkban is tartja a kapcsolatot a Facebook-on, élvezik, amikor felelevenítik a régi élményeiket. Rengeteget játszottak, kint voltak az udvaron, a levegőn. Szabadnak érezték magukat és úgymond játszva tanultak, melynek élete későbbi szakaszában hasznát vette. Bár most divat azt mondani, hogy azok átkos idők voltak, mert kellett a hajpánt és az egyenruha, neki nincsenek negatív élményei, csak a pozitív dolgok maradtak meg az emlékezetében.

Barátságok

Ötödiktől kezdve az Apáczai Csere János Líceumba járt. Az első napon, amikor megérkezett, senkit nem ismert, viszont ahogy téblábolt az udvaron, odament hozzá egy nagyon kedves lány- Lőrincz Marika-, aki még most is a barátnője. Ettől kezdve mindig együtt voltak, közösen jártak mindenhova. „Fontos, hogy barátkozzunk egymással, a gyermekeink se csupán a kötelező tanítás óráiban legyenek egymással, hanem azokon túl, a szabad óráikban is, mert így jobban tudnak szocializálódni. Igazából csak az így köttetett barátságok életképesek hosszú távon”, -vélekedik Réka. Jó osztályközösség alakult ki az Apáczaiban is, XI. osztályban viszont a Soros Alapítvány ösztöndíjának segítségével egy évet Angliát töltött, s mikor hazatért, arra kötelezték, hogy járja újra a tizenegyediket. Egy másik osztályba került át tehát, ez a társaság viszont nem állt annyira közel a szívéhez, talán azért is, mert csak két évet voltak együtt. Megjegyezte: bár nem a korábbi osztálytársaival ballagott és érettségizett, igazából a velük töltött időre emlékszik vissza szívesen.

Ciucur Losonczi Antonius