Svédországban küzdenek tovább Miculáékkal

Svédországban küzdenek tovább Miculáékkal
Nem adják egykönnyen vissza a már megszerzett pénzt Miculáék. Most összesen 178 millió euró visszaszerzéséről van szó.

Jogi szolgáltatásokat vesz, közbeszerzéssel, a közpénzeket kezelő állami hivatal, hogy így legyen megfelelő képviselete a Bihar megyei mágnásokkal, a Micula testvérekkel zajló svédországi perben. A pénzügy már közzé is tette felhívását, és jelezte: a cél, hogy a román államot illető, Svédországban lévő Micula-javakat jogi végrehajtási eljárással megszerezzék. Ioan és Viorel Micula ugyanis svéd állampolgárok is, és annak idején onnan szerzett pénzzel indították a cégeiket.  A most célkeresztben lévő vállalkozásaik ezek: European Food, Starmill, Multipack. Összesen 178 millió euró visszaszerzéséről van szó.

Előzmények

Az ügy lényege, hogy a Micula testvérpárnak vissza kellene fizetnie Romániának azokat a kártérítéseket, amelyeket egy hátrányos helyzetű térségeket támogató program megszüntetése nyomán kaptak. Románia 1998-ban indított be egy beruházásösztönző programot az ország hátrányos helyzetű térségeibe célozva, amelyet négy évvel annak lejárta előtt, 2005-ben megszüntetett. A váradi illetőségű, svéd állampolgársággal is rendelkező Micula testvérpár még ugyanabban az évben beperelte a román államot a Világbank mellett működő döntőbíróságon, mely a gazdasági peres ügyek legmagasabb jogszolgáltató fóruma. A Micula testvérek szerint a román állam nem tartotta be a Románia és Svédország közötti kétoldalú megegyezést, mely többek között a két állam befektetéseinek kölcsönös védelmét rögzíti, és emiatt ők nem kapták meg azokat az adókedvezményeket befektetéseik után, amelyek megítélésük szerint jártak volna nekik. A Washingtoni Döntőbíróság 2013-ban a Micula testvérek javára ítélt, így a román állam megkezdte a 376 millió euróra becsült kártérítési összeg kifizetését. Az Európai Bizottság az ügyben folytatott vizsgálatai után azonban kimondta, hogy Románia által kártérítés címen a két svéd vállalkozónak fizetett összeg megsérti az Európai Uniónak az állami segélyekre vonatkozó jogszabályait. A vállalkozóknak tehát vissza kell fizetniük a már megkapott összegeket – szögezi le a bizottság közleménye. Románia 1993-ban kötött megegyezést az Európai Közösséggel, melyben vállalta, hogy betartja az államsegélyekre vonatkozó uniós szabályozást már az országnak az Unióhoz való csatlakozása előtt.

Szeghalmi Örs