Sűrű program a gyerekfesztiválon

Sűrű program a gyerekfesztiválon
Nagyvárad – A szombat délelőtti napsütés sok gyereket és szülőt vonzott ki a szabadba, a Posticum által szervezett, Lovagkori forgatag címet viselő gyerekfesztiválra.

A háromórás programkavalkád Hanyecz Debelka Róbert bábszínész mesemondásával kezdődött – a történetmondásba a gyerekek is bekapcsolódtak, a meghívott művészek pedig hangeffektusokkal kísérték a mese alakulását. Később a gyerekek maguk is lovagkori kalandokon vehettek részt: mertített papírt készíthettek Márton Katalin képzőművész segítségével, majd különféle ügyességi próbákon bizonyíthatták rátermettségüket. Minden sikeresen elvégzett próba után egy újabb pecsét került a bizonyítványra, melyre utóbb saját lovagi címerüket is ráfesthették. Volt többek között magválogatás, karikadobálás, s a gyerekek íjászni is megtanulhattak Kovács László, a Pusztai farkasok íjászegyesület képviselőjének segítségével. A három órába agyagozást és festést is sűrítettek a szervezők, miután pedig a gyerekek átestek az összes próbán, lovagkori táncokat tanulhattak Gáti Boróka óvodapedagógus és Szép Judit zenepedagógus vezetésével.

Közben a Posticum teraszán bodza-szörpöt lehetett szürcsölgetni és különleges sütik is várták a gyerekeket: volt többek között répatorta, meggyes-szilvás kosárka, tökös pite és még sok egyéb finomság.

Miközben zajlott a „lovagkori forgatag” a parkban, a színpadon Török Apollónia, Gáti Sándor és Garai Zsolt régi zenével szórakoztatta a résztvevőket.

Neumann Andrea