Sürgős segítségre van szüksége

Sürgős segítségre van szüksége
Pénteken kereste fel szerkesztőségünket a Nagyváradon élő Venczel László-Péter, mert saját bevallása szerint szorult helyzetében nem látott más kiutat, mint hogy olvasóink segítségét kérje.

 

 

A 46 éves férfi érszűkületben szenved, amely mind a két lábát érinti. Három évvel ezelőtt a bal lábán érműtétet hajtottak végre, amely sikeresnek bizonyult, a jobb lába esetében azonban mára súlyosbodott a betegség: két lábujját már amputálni kellett, és a helyzet sajnos nem javul. A megoldást ebben az esetben is az érműtét jelentheti, amit Temesváron végeznének el. Az operáció 1000 lejbe kerül, a család anyagi lehetőségei azonban nem teszik lehetővé ennek az előteremtését: Venczel László-Péter 2005 óta betegnyugdíjas (havi jövedelme mintegy 600 lej), felesége takarítónőként dolgozik, fiuk még iskolába jár. Az amúgy is szűkös családi költségvetést jelentősen megterheli az is, hogy immár 23 éve albérletben élnek Váradon.

 

Sürgős a műtét

 

Mivel a betegség napról napra súlyosbodik fennáll a kockázata annak, hogy teljes amputálásra kerül sor, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb el lehessen végezni az érműtétet. Kérjük, hogy akiknek módjukban áll segíteni, tegyék ezt meg. Az adományokat szerkesztőségünkben (Nagyvárad, Dacia 34. szám) várjuk naponta 10–16 óra között.

Tököli Magdolna