ERDON Helyi hírek

2016.06.14. 15:22

Infrastrukturális fejlesztési tervek Váradon

Számos infrastrukturális projekt megvalósítását helyezte kilátásba Ilie Bolojan, Nagyvárad újraválasztott polgármestere. Ezek között nagyszabású és kisebb jelentőségű beruházások is vannak, derült ki a kedden szervezett sajtótájékoztatón.

Számos infrastrukturális projekt megvalósítását helyezte kilátásba Ilie Bolojan, Nagyvárad újraválasztott polgármestere. Ezek között nagyszabású és kisebb jelentőségű beruházások is vannak, derült ki a kedden szervezett sajtótájékoztatón.

Mint arról már beszámoltunk, az idén folytatódhat a nagyváradi távhővezetékek felújítása. Ilie Bolojan ebben a témában a keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 24 kilométernyi hálózat, valamint hőközpontok felújításáról van szó a város több részén. Kiemelte, hogy július végéig szeretnék benyújtani a finanszírozási kérvényt. A város mintegy 50 millió eurót szeretne lehívni erre a projektre, és amennyiben nyer, akkor gyakorlatilag ez lesz az első projekt, amelyet a váradi önkormányzat a 2014–2020-as költségvetési ciklus finanszírozási alapjaiból valósít meg. Bolojan hozzátette, hogy az önkormányzatnak már van egy húszmillió eurós szerződése a fő kivitelező Energomontaj céggel, de mivel elfogyott a finanszírozás, és emiatt a cégnek saját pénzén kellett volna folytatnia a munkát, ezért inkább leállt vele, de mint Bolojan hozzátette, nem lesz probléma a finanszírozás biztosításával.

A mesterterv részei

Korábban szintén beszámoltunk már arról, hogy intermodális szállítási csomópont épül majd a biharpüspöki vasútállomás közelében: itt közúti felüljárót építenek az 1. számú országút fölött, továbbá bekötőutakat, rakodócsarnokot, rakodóplatformokat, vasútvonalat, ugyanakkor egy közút is vezet majd a püspöki vasútállomáshoz, és közművesítik is a területet. Mivel ez a beruházás az ország közlekedésügyi mestertervében is szerepel, ezért ennek megvalósítására az önkormányzat garantáltan kapni fog húszmillió eurót, jelezte Ilie Bolojan, hozzátéve, hogy a beruházáshoz szükséges többi pénzt uniós forrásokból szerzi majd meg a város. Másik nagyszabású terve a nagyváradi önkormányzatnak egy gyorsforgalmi út építése a váradi körgyűrű és az észak-erdélyi autópálya között. A 19,5 kilométeres út a Szentandrási körforgalomból indulna ki és a Bihar községi csomópontnál futna bele az autópályába. A 85 millió euróra becsült beruházás során épül majd egy közúti híd a Sebes-Körösön, felüljárók a Borsi út, a vasúti sínek és más kereszteződések fölött. Mivel ez a projekt is szerepel az ország közlekedésügyi mestertervében, ezért biztosan fog finanszírozást kapni a Nagy Infrastrukturális Beruházások Operatív Programjából. Ilie Bolojan kifejtette, hogy a megvalósíthatósági terv már elkészült, és a tervek szerint a teljes dokumentációt szeptemberben fogják tudni átadni az Országos Autóút és Autópálya-kezelő Társaságnak (CNADNR), és jövő tavasszal már meg is kezdődhet az út építése.

Elkészül végre

Ilie Bolojan elárulta, hogy a napokban megbeszélést folytatott Dan Marian Costescu szállításügyi miniszterrel, melynek eredménye az lett, hogy a nagyváradi önkormányzat hamarosan valamilyen formában a saját kezelésébe veheti a Román Államvasutaknak a váradi állomás területén lévő telkét, amelyen a váradi gyorsforgalmi út még hiányzó, hatszáz méteres szakasza fog megépülni. Bolojan kijelentette, hogy egy-két hónapon belül átveszi a város az említett területet, azt követően pedig negyvenöt nap alatt meg fogják építeni a hiányzó szakaszt. Bolojan elárulta azt is, hogy rákérdezett a Nagyvárad-Déva országút felújítási munkálatainak részleteire is, és azt az információt kapta, hogy a legrosszabb állapotban lévő, Vashkosziklás (Ştei) utáni szakasz kivitelezője, a Construct Mod átengedte a munkálat elvégzését egy másik cégnek, mely ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező napokban megkezdi a felújítást. A polgármester szót ejtett a leendő sportcsarnok építéséről is. Elmondta, hogy megszereztek egy sor engedélyt, és kiegészítették az eredeti tervet. Az új tervben már szerepel az új villamosvonal nyomvonala is, mely a Pece patak bal partja mentén halad majd el a leendő sportcsarnok előtt.

Kisebb munkálatok

Ilie Bolojan bejelentette, hogy megkezdik meg a gyalogos és kerékpáros aluljáró építését a vasúti sínek alatt a Secarei utca és a Püspöki (Ştefan cel Mare) út között. Az 55 méter hosszú aluljáró kivitelezője az Abed Nego cég. A beruházás költsége 1.252.572 lej áfa nélkül. A kivitelezési határidő 2016. szeptember 15. A polgármester elmondta azt is, hogy a múlt héten zárult le az Aradi úton építendő ANL tömbházak építésének közbeszerzési eljárása. Amennyiben nem lesznek fellebbezések, akkor hamarosan el is kezdődhet a három tömbház építése, és két év alatt be is fejeződhetnek a munkálatok. A napokban elkezdődik a Kossuth (Independenţei) utca aszfaltozása, és a tervek szerint július végére már meg is lehet nyitni azt az utcát az autóforgalom előtt. Bolojan hangsúlyozta, hogy az autók csak akkor közlekedhetnek majd ezen az utcán, amikor a Szent László híd felújítása is elkészül.

Fekete Sas palota

A polgármester bejelentette azt is, hogy június második felére elkészül a Fekete Sas palota passzázsában a padlózat felújítása, és remélhetőleg július végéig a belső falak és a kupola felújításával is végeznek. A polgármester emlékeztetett arra, hogy először az uniós forrásokból megvalósuló padlózatfelújítással kell végezni, és hozzátette, hogy miután mindezt befejezték, finanszírozási lehetőséget keresnek az egykori Szabadság mozi felújítására, amelyből kulturális központot kíván varázsolni az önkormányzat. Az idei tervek között szerepel a Zöldfa (Alecsandri) utca sétálóutcává való átalakításának a megkezdése is. A hónap végéig megérkezik az önkormányzathoz az utcában lévő mind a tizennyolc épületnek a homlokzatfelújítási terve, ezt követően a város tárgyalásokba bocsátkozik a Zöldfa utcai ingatlantulajdonosokkal arról, hogy ők elvégezzék a homlokzatfelújítást, ezzel egyidőben pedig a város felújítja magát az utcát. Bolojan elmondása szerint jövő tavaszra minden homlokzat megújulhat, jövő nyárra pedig elkészülhet az új sétálóutca is.

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!