Strudlifesztivált nekünk is!

Strudlifesztivált nekünk is!

Szatmár megye – Az egykori népi étel,
a lisztből, tojásból és
tejfölből gyúrt
tésztából sütött strudli
ízét őrző fesztiválon
idén Csanálos, Csomaköz, Kaplony,
Mezőfény és Mezőterem csapatai is
részt vettek.


Már nem csak Magyarországon, hanem
Románia határhoz közelebbi
településein élőknek is
ismerősen cseng, ha azt mondjuk vállaji
strudlifesztivál. A település
a hagyományosan sváb népi
ételre építette a
találkozót, és a korábbi
évek hagyományaihoz híven,
idén is pünkösd vasárnap
tartották a parkerdőben. A romániai
és magyaroszági főzőcsapatokat
az eső sem tántoríthatta el, ahogy a
rossz idő ellenére szép
számban megjelent közönséget
sem. A három mérki és egy
nyíregyházi csapathoz
Csanálos, Csomaköz,
Kaplony, Mezőfény és
idén először Mezőterem
csapatai is csatlakoztak. Az alapanyagokat a
szervezők biztosították, de az
elkészítésnél minden csapat
a saját vagy a lakóhelyének
hagyománya szerinti fogásokat alkalmazta.
Ugyanez volt igaz az ízesítésre
is, mert a hagyományosnak nevezhető
krumplis, túrós és
szilvalekváros strudlik mellett
megkóstolhatták a helyszínre
látogatók a kapros, az édes
túrós-mazsolás vagy a habos
ízesítésűt. A strudli mellett
bárki megtalálhatta a
szájízének leginkább
megfelelő étket, hiszen a
szabadtűzön főtt és sült
finomságok illatának nehéz volt
ellenállni. A gasztronómiai
élvezetek mellett látványos
bemutatók
ban is
gyönyörködhettek a
látogatók. A szervezők ugyanis
többek között
kettősfogathajtó-versennyel is kedveskedtek
a nézőknek, akik közül
jónéhányan több száz
kilométert tettek meg, hogy a fenséges
népi eledelt megkóstolhassák. A
romániai csapatoktól megtudtuk, hogy ez
egyáltalán nem meglepő, hiszen
évek óta részt vesznek a
versenyeken, és sokszor találkoztak
már Budapest mellől
érkező vendégekkel. A
csanálosi határátkelőhely
megemelkedett forgalma jelezte, hogy bizony
Romániában is sokan szeretik a strudlit.
Talán érdemes lenne nálunk is
hagyományt teremteni az ilyesfajta
gasztronómiai találkozóknak.