Start-Up Nation program: Tízezer üzleti tervet támogatnak majd a 2018-as kiírás keretében

Radu Oprea
Radu Oprea
A 2018-as Start-Up Nation programnak kétmilliárd lejes, azaz tízezer üzleti terv támogatására elegendő költségvetése lesz – közölte a hétvégén Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter.

A tárcavezető rámutatott: a tavalyi pályázati ciklus keretében benyújtott tervek közül több mint 1.300 esetében került sor a kifizetésre. “Mindazokat, akik a kifizetésre várnak, illetve akik nem nyújtották be az erre vonatkozó igénylést, felhívták a regionális ügynökségektől, és tanácsadással szolgálnak nekik. A pénz megvan, a bankok, illetve az ügynökségek számláján van” – fogalmazott.

A miniszter kifejtette, kielemzik a program gyakorlatba ültetésének folyamatát, és az idei kiíráskor igyekeznek kiküszöbölni az esetleges hibákat.

Azt, hogy pontosan mikor kezdődik a 2018-as pályázati ciklus, nem tudta megmondani Oprea, állítása szerint ez ettól függ, hogy milyen ütemben tudják utalni a támogatásokat a tavalyi program haszonélvezőinek. A feltételek azonban nem változnak: ezúttal is 10.000 céget támogatnak majd a program keretében, egyenként legfeljebb 200.000 lejjel – mondta még a miniszter.

www.agerpres.ro