2011.10.5 16:07; Frissítve: 2011.10.5 16:07


Starretta ment, Jáburova jött

Starretta ment, Jáburova jött
Éppen lemondott a Szatmárnémeti VSK vezetősége Starretta Love Allenről, amikor megérkezett a női kosárlabdacsapathoz az ukrán Larisa Jáburova.

Szerdán kezdte el az edzéseket új csapatával Larisa Jáburova. A Szatmárnémeti VSK ukrán idegenlégiósát már keddre várták, de késő estére érkezett meg, ezért csak szerdán állt munkába.

Amint megérkezett a 22 éves ukrán lány, hazautazott az amerikai Starretta Love Allen. A center a nagymamája temetése miatt hagyta el a csapatot, viszont a VSK vezetősége közölte vele, hogy már nem szükséges, hogy visszatérjen, felbontják a szerződését. Dan Fleşeriu edző egyébként már a nagyváradiak elleni bajnoki után mondta, elégedetlen a játékos teljesítményével. „Star megvillantotta tudását a Craiova elleni hazai kupameccsen. Azóta teljesen mást játszik” – panaszolta a szakvezető.

Mint arról beszámoltunk, az ifiválogatott Jáburova öt éve játszik szülővárosa csapatában, a BC Dneproban. Két évvel ezelőtt bajnoki címet szereztek, az elmúlt idényben – amikor a center már kezdő volt a csapatában – pedig ezüstérmesek lettek.

Florin Mureşan, a VSK kosárlabda szakosztályának elnöke leszögezte, Jáburova érkezése és Starretta távozása véletlen egybeesés. „Nem Jáburova miatt bontottuk fel Starretta szerződését. Oana Băluţă helyére kerestünk játékost. Allen sajnos nem tudott beilleszkedni a csapatba, az edző elégedetlen volt vele, ezért megköszöntünk az együttműködést” – szögezte le a vezető.

Fleşeriu úgy gondolja, az ukrán lány agresszív játékstílusa sokat segít majd a csapaton, első sorban a védekezésben, ahol Andrea Walkerrel alkothat majd nyerő párost.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a [...] tovább »
Az Oţelul az ellenfél
A manchesteri ifjúsági labdarúgó tornáról hazaérkező Liberty legénysége máris a romániai országos [...] tovább »
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Hegyközpályiban
A labdarúgó Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának műsora. tovább »
Arany- és ezüstérem
A nagyváradi Dacro Gym (edző: Dacian Reştea; koreográfus: Alexandra Ile) versenyzői is részt vettek a [...] tovább »
Jövő!
A Nagyváradi Viitorul (edzők: Dorin Mudura és Sorin Toma) labdarúgóklub 2003-ban született gyerekek alkotta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés