Sportkedvelők szívesen olvassák

Sportkedvelők szívesen olvassák
A sportkedvelők számára megjelent rendkívül értékes tartalommal rendelkező kiadvány, melynek bevallott szándéka a múlt felelevenítése mindazok számára, akik fiatalos frissességgel követik a nagyvilág sporteseményeit, ugyanakkor nem idegenkednek a lexikális megfogalmazástól sem.

A „Királyok, királynők, örök barátságok, avagy az ötkarika és a sakk csodálatos világa” című könyv szerzője Kis János, az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör elnöke, társszerző Marosi Béla csíkszeredai vállalkozó. Kis János versenyszerűen sportolt (asztalitenisz, labdarúgás, kung-fu). Több országos és nemzetközi sport- és szellemi vetélkedő győztese. Legnagyobb sikereit asztaliteniszben a Magyarok Világjátékán érte el. A siker arra serkentette, hogy minél több sporttal kapcsolatos információt gyűjtsön össze, ami a jelek szerint eredménnyel járt. Megszületett egy zsebbe simuló kötet, amelyet sportkedvelők szívesen forgatnak. Hiszen a tematika nem idegen számukra. A könyv társszerzője Marosi Béla, aki a kolozsvári Műszaki Egyetemen 1982-ben szerzett építőmérnöki diplomát. Jelenleg Csíkszeredában építőipari vállalkozóként tevékenykedik. Rengeteg elfoglaltsága ellenére a nagy szerelmétől, a rejtvényfejtő szenvedélyétől vezérelve, több lapnak a rejtvényeit szerkeszti. Pihenésképpen sakkozik. Ennyiből is láthatják, egy tevékeny, mindenre odafigyelő gondolkodóval van szerencséjük megismerkedni. A felhalmozott tudását kötetbe foglalva teszi az olvasó asztalára. Szerintem a könyvnek nagy erénye, hogy olvasmányos. Nem untat, az olvasott eseményeket társaságnak is el lehet mondani, hiszen a sporthoz mindenki ért.

Olimpiai történetekről

A könyv első fejezete az olimpiák történetére reflektál, számtalan érdekességről olvashat a sportrajongó. Megismerhetjük annak az olimpiai bajnoknak a történetét, aki átúszta a La Manche csatornát vagy a Titanic katasztrófa egyik túlélőjének az élettörténetét, aki később olimpiai bajnok lett. Az 1982-es római vívó világbajnokság egyik szomorú eseményét képezte, hogy olimpiai bajnok oltotta ki a versenytársa életét. Miként élte meg a tragédiát? Milyen változásokat eszközöltek a vívás biztonságosabbá tétele érdekében? A könyv érdekessége, hogy nemcsak az olimpiai eredményeket összesíti, hanem az érmes sportoló, olimpiai bajnok személyiségére is fókuszál. Sok esetben, hátrányos helyzetből, vagy önhibáján kívül reménytelen állapotba jutó sportoló küzdött és megnyerte az olimpiai érmet.

Betekintés a sakk csodálatos világába

A könyv második részében a zene és a sakk kapcsolatáról, sakkozó zenészekről olvashatunk. Robert Schumann egyik híres mondását ismerhetjük meg: „ A zenével ugyanaz a helyzet, mint a sakkal. A királynő (a dallam) a legnagyobb hatalom, az utat mégis mindig a király (a harmónia) szabja meg.” Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, ugyanakkor korának második legjobb magyar sakkozója volt. Sakk témájú zenei alkotások jegyzékéről olvashatunk, vagy arról, hogy milyen irodalmi alkotásokban szerepel a sakk? Az olvasó képet alkothat a magyarokról elnevezett sakkállásokról is.

A könyv az olimpiai bajnokok képes élettörténetét mutatja be. Táblázatok jelzik az olimpiai eredményeket. A képmellékletek szemléletessé teszik a könyvet.

Kolozsváron a könyvet Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán mutatták be. Ez alkalommal Csiki András – Kis János „Kárpát-medencei magyar olimpiai érmesek” című könyvet is bemutatták, amely több mint 100 magyar olimpiai érmes fényképes élettörténetét tartalmazza. A környező országokban élő magyar nemzetiségű sportolókról is van szó, akik más ország színeiben vesznek részt a világversenyeken, olimpiai érmeket nyertek.

Csomafáy Ferenc



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter