Speciális várostérkép készül

Szatmárnémeti — A Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatal szakemberei, holland mintára, egy speciális várostérképen helyeznék el a szociális szükségletek megoszlását városszerte.

Kedden Kereskényi Gábor és Albu Adrian Szatmárnémeti alpolgármesterei valamint a helyi tanács szociális–, egyészségügyi–, sport– és ifjúsági bizottságának tagjai Magyar Lóránd, Fógel László ellátogattak a Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatalba. Az intézmény vezetősége beszámolt az elmúlt évek megvalósításairól, illetve az őket érintő mindennapi gondokról. Ez utóbbiból akad bőven, ugyanis számos tevékenység tartozik az intézmény hatáskörébe, például az évi körülbelül 1600 gázártámogatás–igénylés kiutalása vagy a napköziotthonok működtetése.

Vasut Doina igazgatónő elmondta, a közeljövőben holland mintára elkészítenék azt a speciális várostérképet, melyen elhelyeznék a szociális szükségletek megoszlását, így sokkal átláthatóbbá válik majd, hogy melyek azok a szociális problémák, melyekre sűrgősen megoldást kell találni.

A jövőben az intézmény vezetősége egy új napközi létrehozását tervezi, illetve a szolgáltatások javítását és bővítését. Az önkormányzat a lehetőségekhez mérten a jövőben is biztosítani fogja az hivatal működését. Szintén megoldásra vár a szociális lakások ügye, ugyanis sok helyen káosz uralkodik, mivel nincs alkalmazott házmester.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .