Március 15-ét jellemezze a közösségi érzés

Március 15-ét jellemezze a közösségi érzés

20.03.2017 | Az idei nemzeti ünnep nagyváradi eseményeit értékelte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely a közösségi összetartozás érzésének erősítését tartja fontosnak.
A nyolcadik emeletről zuhant le

A nyolcadik emeletről zuhant le

20.03.2017 | Egy 59 éves nagyváradi férfi úgy halt meg vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, hajnali 3 óra körül, hogy kiesett egy várad-szőllősi tömbház nyolcadik emeletéről.
Napirenden a váradi Zöldfa utca

Napirenden a váradi Zöldfa utca

20.03.2017 | A nagyváradi polgármesteri hivatal közleményben tudatja azt, hogy a városi helyi tanács soron következő, március 30-iki ülésének napirendi pontjai között szerepel a Zöldfa (Alecsandri) utca műszaki-gazdasági mutatóira vonatkozó határozat-tervezet.
Tiltakoznak a diákszervezetek

Tiltakoznak a diákszervezetek

20.03.2017 | A Bihar Megyei Diáktanács és a Nagyváradi Egyetemisták Szövetsége tiltakozik a nagyváradi önkormányzat által március 10-én közvitára bocsátott költségvetés-tervezet ellen, mivel véleményük szerint teljesen figyelmen kívül hagyja a váradi ifjúsági tevékenységeket, legalábbis erre utal az a tény, hogy nulla pénzösszeg van előirányozva ezen célra - jelezte szerkesztőségünknek Kőrösi Kristóf, a Megyei Diáktanács alelnöke.
Tárogató szólt a Művészeti Líceumban

Tárogató szólt a Művészeti Líceumban

20.03.2017 | Nemrég jeles rendezvény részesei lehettek a nagyváradi Művészeti Líceum pedagósai és tanulói: Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület alapító elnöke tartott zenetörténeti órát.
Áldozatának temetése napján halt meg a gyilkos

Áldozatának temetése napján halt meg a gyilkos

19.03.2017 | Nem várta meg, amíg elfogják: amikor a Lotus Markettel szembeni lakásba behatoltak a kommandósok, kiugrott a negyedikről és a mentőben meghalt a napok óta keresett váradi gyilkos. 2
Örök nyugalomra helyezték a meggyilkolt lányt

Örök nyugalomra helyezték a meggyilkolt lányt

18.03.2017 | Örök nyugalomra helyezték szombaton a nagyváradi városi köztemetőben azt a 24 éves  fiatal nőt, akit múlt szerdán gyilkolt meg a volt barátja. Lelki üdvéért a Haşaş kápolnánál imádkoztak, majd több százan kísérték utolsó útjára.
Csak holtan sikerült elfogni a gyilkost: a negyedik emeletről vetette ki magát Adrian Hladii

Csak holtan sikerült elfogni a gyilkost: a negyedik emeletről vetette ki magát Adrian Hladii

19.03.2017 | A nagyváradi Nufărul negyedben találtak rá a több napja körözött gyanúsítottra a rendőrök. Adrian Hladii kivetette magát a negyedik emeletről, és életét vesztette. 
Megyei hittanolimpia zajlott

Megyei hittanolimpia zajlott

18.03.2017 | Szombaton a váradi Szent László római Katolikus Teológiai Líceum biztosított helyszínt a római katolikus hittanolimpia megyei szakaszának, mely szerepel a tanügyminisztérium versenykalendáriumában.
Véget értek a próbavizsgák

Véget értek a próbavizsgák

18.03.2017 | Pénteken a szaknak megfelelő választott tantárgyból próbaérettségiztek a diákok; ezen a felmérésen, mely egyben a szimulálás utolsó megmérettetése volt, már csak a végzősök vettek részt.
Lehetőséget teremtenek, képességet fejlesztenek

Lehetőséget teremtenek, képességet fejlesztenek

18.03.2017 | Március 16-17-én a hajdúszoboszlói Hunguest Béke Hotelben szervezett Kárpát-medencei gazdasági konferenciát és kiállítást a Magyar Nemzeti Kereskedőház, melyen a váradi iroda is képviseltette magát Sárközi Zoltán irodavezető és Csüdöm István személyében.
Teljes értékű egyéni és közösségi életet!

Teljes értékű egyéni és közösségi életet!

16.03.2017 | A Szent László téren kezdődött és Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál végződött az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradra szervezett március 15-iki ünnepi programjának délutáni része. A téren berettyóújfalui tánccsoportok léptek fel.
Indul a járdafelújítás Váradon

Indul a járdafelújítás Váradon

16.03.2017 | Átadták a területet a kivitelezőnek: a váradi városháza tudatta, hogy kezdődik a Körös (Crişul) áruház és a személyi nyilvántartó székháza közötti rész felújítása.
Bizottság az európai uniós pénzekre

Bizottság az európai uniós pénzekre

16.03.2017 | Nevében hatóságot, de valójában egy bizottságot hozott létre a nagyváradi önkormányzat az Operatív Szektoriális Programok 4. tengelye pénzforrásainak lehívására.
Nyoma veszett az elkövetőnek

Nyoma veszett az elkövetőnek

16.03.2017 | Nagy erőkkel folytatták csütörtökön is a 38 éves Adrian Hladii keresését, aki a gyanú szerint megsebesített egy férfit és megölt egy nőt.
Kommentár: Nevelés (II. rész/II.)

Kommentár: Nevelés (II. rész/II.)

16.03.2017 | A degereráció legvilágosabb és legaggasztóbb jelei két tárgyban mutatkoznak.
A nemzeti érzés nem fellobbanó szalmaláng

A nemzeti érzés nem fellobbanó szalmaláng

16.03.2017 | Rengetegen vettek részt március 15-én este az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a történelmi egyházak, a civil és ifjúsági szervezetek által hagyományos módon a Szacsvay-szobornál rendezett méltóságteljes megemlékezésen és az ezt követő fáklyás felvonuláson.

Munkaügyi ellenőrzések voltak

15.03.2017 | A Területi Munkafelügyelőség február hónap során 582 céget ellenőrzött. A megyében18.181munkáltató foglalkoztatott 162.068 aktív alkalmazottat, és a munkaszerződések száma 178.223 volt.
Fotóművészeti tanfolyam indul

Fotóművészeti tanfolyam indul

15.03.2017 | A nagyváradi Tavirózsa Fotóklub május 17-i kezdési időponttal újabb, ezúttal négyhetes intenzív fototechnikai és -művészeti tanfolyamot indít Tóth István fotóművész, egyesületi elnök vezetésével, aki 41 éves tapasztalattal rendelkezik e téren.
Forradalom az isteni ábécé rendje szerint

Forradalom az isteni ábécé rendje szerint

15.03.2017 | Ideje békét kötnünk magunkkal s egymással, hogy példái lehessünk a körülöttünk élő nemzeteknek, mondta Derzsi Ákos szenátor a rogériuszi református templomnál tartott ünnepségen.
Kelemen Hunor: Az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből

Kelemen Hunor: Az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből

15.03.2017 | Kelemen Hunor szerint "az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből". A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Nagyszalontán, Kossuth Lajos szobra előtt mondott beszédet a nemzeti ünnepen.
Megsérült a gyilkos is?

Megsérült a gyilkos is?

15.03.2017 | Megsérülhetett a nagyváradi gyilkosság  gyanúsítottja. Erre engednek legalábbis következtetni a vérnyomok, amelyeket azon a helyen találtak, ahol az autóját hagyta, benne meggyilkolt áldozatával.
Meghívót nyert A mi osztályunk utolsó előadására!

Meghívót nyert A mi osztályunk utolsó előadására!

15.03.2017 | Utolsó előadásához érkezett a Szigligeti Társulat 2014/2015-ös évadban nagy sikerrel bemutatott előadása, A mi osztályunk. Az Erdon egy olvasója kétszemélyes belépőjegyet nyert az előadásra!
Ezt a férfit gyanúsítják a váradi gyilkosság elkövetésével

Ezt a férfit gyanúsítják a váradi gyilkosság elkövetésével

15.03.2017 | Aki a hollétéről tud valamit, haladéktalanul értesítse a rendőrséget!
FRISSÍTÉS – Emberrablás és gyilkosság: egy elhagyott mezei úton találták meg az áldozatot

FRISSÍTÉS – Emberrablás és gyilkosság: egy elhagyott mezei úton találták meg az áldozatot

15.03.2017 | Az autót Nagyvárad közelében, a Körös bal partján, egy elhagyott mezei úton fedezték fel, benne az áldozattal. A gyilkos elmenekült, jelenleg is keresik. 2
Mi kell egy forradalomhoz?

Mi kell egy forradalomhoz?

15.03.2017 | Március 15-én délelőtt a Biharpüspökiben levő kopjafánál az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett az RMDSZ, közösen a helyi egyházközségekkel, ovisokkal és iskolásokkal.
Állásbörze (Targ de Cariere - TdC) lesz Nagyváradon, március 18-án, szombaton, több mint 1.500 munkalehetőséggel

Állásbörze (Targ de Cariere - TdC) lesz Nagyváradon, március 18-án, szombaton, több mint 1.500 munkalehetőséggel

15.03.2017 | Vetélkedők, műhelymegbeszélések és szakmai tanácsadás is szerepel a kínálatban.
Tanári küldöttség a városházán

Tanári küldöttség a városházán

15.03.2017 | Kedden Dacian Palladi, a váradi önkormányzat városmenedzsere egy, hat országból (Litvánia, Törökország, Dánia, Olaszország, Lengyelország, Románia) származó tanárokból álló küldöttséget fogadott, akik valamennyien résztvevői „A ma olvasói, a jövő vezetői” elnevezésű projektnek.
Szentmise volt a hősökért

Szentmise volt a hősökért

15.03.2017 | Kedden, nemzeti ünnepünk előestéjén, 18 órakor népünk hőseiért mutatott be szentmisét Böcskei László nagyváradi megyés püspök a Székesegyházban.
Márciusi ifjak-díjakat adtak át

Márciusi ifjak-díjakat adtak át

15.03.2017 | Március 14-én, kedd este az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Bihar Megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács és a Partium Alapítvány rendezésében díjakat adtak át a váradi Szigligeti Színházban.
Utolsó, szomorú szerepét is eljátszotta

Utolsó, szomorú szerepét is eljátszotta

14.03.2017 | Végső búcsút vettek barátai, tisztelői, pályatársai a múlt héten elhunyt Ács Tibor színművésztől, akit kedden délben ravataloztak fel a nagyváradi Szigligeti Színház előcsarnokában, majd délután örök nyugalomra helyeztek a Rulikowski temetőben.
Hamis tanúzással vádolják

Hamis tanúzással vádolják

14.03.2017 | A közlekedésrendészek hétfőn egy Kolozs megyei, 28 éves férfi ellen kezdeményeztek eljárást, azzal a gyanúval, hogy megváltoztatta egy baleset körülményeit, a tettesnek kedvezve, és hamisan tanúskodott.
Telefont találtak az egyik diáknál

Telefont találtak az egyik diáknál

14.03.2017 | Kizártak egy diákot a próbaérettségi keddi felméréséről, tudtuk meg. Ettől eltekintve az anyanyelvi megmérettetés rendben zajlott Bihar megyében. A tételek közepesen nehezek voltak.
Március 15-i toborzó a Szent László téren

Március 15-i toborzó a Szent László téren

14.03.2017 | „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje”. A nagyváradi március 15-i ünnepi megemlékezések délutáni sora az idei évben először indul a nemrégiben felújított Szent László térről.
„A 18 mindig több lesz 17-nél”

„A 18 mindig több lesz 17-nél”

14.03.2017 | Traian Bodea, a Megyei Tanács alelnöke azt üzente a PNL-nek: a 18 mindig több mint 17, így ha újra kellene választani az önkormányzat vezetését, akkor is a mostani koalíció maradna.
Utakkal kapcsolatos tenderek

Utakkal kapcsolatos tenderek

14.03.2017 | A Bihar Megyei Tanács két olyan közbeszerzési eljárást hirdetett, melyek a kezelésében levő utakkal kapcsolatosak. Az egyik a karbantartást, a másik a közúti forgalom biztonságát érinti.
Farkastámadás Fugyivásárhelyen

Farkastámadás Fugyivásárhelyen

14.03.2017 | Komoly anyagi kárt szenvedett egy karám tulajdonosa, akinek a juhai közül 12-őt farkasok téptek szét.
Kodály Zoltánra emlékeztek a Kiss Stúdióban

Kodály Zoltánra emlékeztek a Kiss Stúdióban

14.03.2017 | Magyar zsoltár címmel Kodály Zoltánra emlékeztek halálának 50. évfordulója alkalmából múlt szombaton a Kiss Stúdióban. Az esemény meghívottja Lászlóffy Zsolt zongoraművész, egyetemi tanár volt.
Japánok hozzák a zenei tavaszt

Japánok hozzák a zenei tavaszt

14.03.2017 | Kedden este elkezdődik Nagyváradon a négy koncertből álló VII. komolyzenei tavaszi fesztivál az Állami Filharmónia koncerttermében. Idén is több japán muzsikus lép fel nálunk.
Elkezdődtek a vizsgaszimulálások

Elkezdődtek a vizsgaszimulálások

14.03.2017 | Rendben zajlott megyénkben mind az országos felmérő szimulálásának, mind a próbaérettséginek az első megmérettetése. Néhány diák különleges körülmények között vizsgázott. Senkit nem zártak ki.
Jönnek az okos mérőórák

Jönnek az okos mérőórák

14.03.2017 | Okos energiafogyasztás-mérőket akar bevezettetni az Energiaügyi Szabályozó Hatóság (ANRE).
Állat az emberben, Isten az ember fölött

Állat az emberben, Isten az ember fölött

13.03.2017 | Péntek este, nagyváradi színház, a Nagyvárad Táncegyüttes premierje. A Barbárok című előadás egy művészi teljességre törekvő remeklés, ami emlékezetessé teszi a színház jelenleg futó évadát.
Veszélyes sorompó

Veszélyes sorompó

13.03.2017 | Pénteken este komoly sérülést is okozhatott volna az a sorompó, amit a szél kiszakított helyéről a nagyváradi Auchan bevásárlóközpontnál és betörte egy autó ablaküvegét.
Góbé-koncert a váradi Gekkoban

Góbé-koncert a váradi Gekkoban

13.03.2017 | Fergeteges koncerttel avatták fel a Gekko Pub új közösségi termét múlt péntek este. A budapesti Góbé zenekar immár harmadjára lépett fel Váradon.
Dresch Mihály Quartet a Posticumban

Dresch Mihály Quartet a Posticumban

13.03.2017 | Helyszín: Posticum, 2017. március 25., szombat, 19:00 óra. „Mindig úgy igyekszem zenélni, hogy tudom: a zene az isteni szférához kapcsolódik. Talán ha jól csinálja az ember.”
Előző
123456