Meglepő bejelentéssel állt elő a
magyar származású hollywoodi
színész, Tony Curtis. Az egykori nők
bálványa azt állítja, hogy
viszonya volt a világ leghíresebb
szexszimbólumával, mi több, Marilyn
Monroe gyermeket várt tőle.
Tony Curtis könyvet ír az
életéről, amelyet szeptember
28-án mutatnak majd be. Ebben azt
állítja, hogy Marilyn
Monroe a szeretője lett, amikor minden
idők egyik legjobb
vígjátékát, a Valaki
forrón szereti című filmet
együtt forgatták, 1959-ben. Az ügy
szépséghibája, hogy ekkor
mindketten házasságban éltek
– mással. Ráadásul, a
filmsztár állítása szerint,
szerelmüknek gyümölcse is lett! Az
egykori szexbomba teherbe esett a magyar
származású sztártól,
bár később elvetélt.Curtis
így emlékszik vissza élete
élményére: „Amikor
Marilynnel ágyban voltunk, soha nem voltam
biztos benne, hogy előtte, közben vagy
utána merre jártak a gondolatai.”
Szerinte, mivel Marilyn színésznő
volt, bármit, bármikor el tudott
játszani, amit csak a férfiak akartak.
„Soha nem kérdezgettem őt. Amit vele
átéltem, az feledhetetlen” –
tette hozzá Tony.Az igazsághoz az is
hozzá tartozik, hogy először 1950-ben
kerültek közel egymáshoz, bár
akkor rövid életűnek bizonyult a
románc. Nem is találkoztak egészen
az 1958 szeptemberéig, a Valaki forrón
szereti forgatásának kezdetéig.
Akkoriban Monroe a színdarabíró
Arthur Miller felesége volt, míg Curtis
Janet Leigh férje volt. Mi több, Janet
ekkor már várandós volt első
közös gyermekükkel, az
időközben szintén
világhírűvé lett Jamie Lee
Curtisszel.
Joe/Josephine (Tony Curtis) és
Virág (Marilyn Monroe) a Van, aki forrón
szeretiben
Októberben egy vita során vallotta be
Monroe, hogy Curtis gyerekével
várandós. Ugyanakkor Marilyn
férje, Miller meg volt győződve
arról, hogy övé a kicsi. Decemberben
pedig elvetélt a szexbomba. A nagy románc
a film forgatásával együtt
ért véget. Az örök szőke
mindig is szeretett volna kisbabát, de ez nem
adatott meg neki… Millerrel való
házassága alatt
állítólag többször is
elvesztette gyermekét.Curtis
egyébként sokáig nem ismerte el a
románcot, csak megidősödve kezdett
szerelmükről beszélni. Sőt, annak
idejént egy alkalommal úgy nyilatkozott a
híres filmmel és a Marilynnel való
közös munkával kapcsolatban, hogy a
szexbomba úgy csókol, mint Hitler. A
sztori másik szépséghibája,
hogy már sem a 36 évesen elhunyt
mozicsillag, sem 2005-ben meghalt író
férje nem tud sem cáfolni sem
megerősíteni – így marad
egyedül Curtis a szavával…