Sokszor hívták ki a mentőket

Sokszor hívták ki a mentőket
Egy négyéves kislány súlyos balesetet szenvedett, nyolcan pedig könnyű sérülésekkel úsztak meg egy másik balesetet. A mentőknek és a gyorsmentőknek volt dolguk bőven május elsején.

Dr. Liciniu Venter, a Bihar megyei mentőszolgálat orvosi igazgatója elmondta: elsején délelőtt, Köröskisjenőn egy négyéves kislányt elütött egy gépkocsi, a baleset pontos körülményeit nem ismeri, a gyermek valószínűleg kiszaladt az úttestre. A kislány súlyos sérüléseket szenvedett, a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították. Amint dr. Béres Zsolttól, a gyorsmentő szolgálat (SMURD) orvosától megtudtuk, a kislány stabil, de súlyos állapotban van, súlyos agyrázkódást szenvedett és combcsont törést, jelenleg mesterségesen altatják. Elsején a CT vizsgálat nem mutatott ki olyan elváltozást, ami sürgős beavatkozást tett volna szükségessé, kedden ismét megvizsgálták, érdeklődésünkkor még nem volt egyértelmű, hogy meg kell-e műteni vagy sem.

A mentőszolgálat orvosi igazgatója arról is beszámolt: két egymáshoz hasonló, szomorú kimenetelű esetük is volt – két nagyváradi férfihez hívták ki őket elsején, mindketten 69 évesek voltak, mindkettejüknél szívleállást állapítottak meg és egyikükön sem tudtak segíteni. Egy 84 éves, cukorbeteg nagyváradi férfi kómába került egy vesefertőzés következtében, egy hetven éves nőre szintén kómában találtak rá. Székekyhídon két gépkocsi összeütközött és nyolcan megsérültek, de szerencsére senki sem súlyosan. Rózsafalván pedig verekedés volt, két felnőtt és két kiskorú került összetűzésbe, enyhe fejsérülésekkel, zúzódásokkal szállították őket kórházba. Mindent összevetve viszonylag sok esetük volt május első napján. Dr. Béres Zsolttól pedig megtudtuk: egy nap leforgása alatt 376 esetet láttak el, s ezen belül hetvenketten szenvedtek el különféle sérüléseket, sebesüléseket, jóval többen, mint máskor.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .