Sok turista vakációzott Félixfürdőn

Sok turista vakációzott Félixfürdőn

Bihar megye – Zsúfolásig telt
medencékkel, dugig telített
parkolókkal, valamint kígyózó
sorokkal startolt a strandszezon
Félixfürdőn a
hétvégén. Hasonló nagy
érdeklődés volt
Püspökfürdőn is.


A május elsejei hosszú
hétvége apropóján
úgy tűnik sok turista választotta
pihenésének és
szórakozásának
színhelyéül
Félixfürdőt. A nemrég
felújított és az európai
színvonalra emelt fürdőkomplexum
körül egy szabad parkolót sem lehetett
találni vasárnap délelőtt
és a rendszámtáblák
alapján ítélve, főleg
belföldi turisták
részesítették előnyben a
tavirózsáiról ismert
gyógyfürdőt. A strandbejárat
előtt, az új beléptetőrendszer
ellenére hosszas sor kígyózott a
20 lejes felnőtt, illetve 10 lejes gyermek
és nyugdíjas jegyekért, míg
a zöldövezeteken alig maradt hely a napozni
vágyóknak. Nagy
népszerűségnek örvendett a
vizicsúszda, mely előtt akár
húsz percig is ácsoroghatott a
vakációzó, míg sorra
került. A fürdőzésen
kívül számos más
szórakozási vagy sportolási
lehetőség is a turisták
szolgálatára állt. Sokan a
közeli éttermek, sörözők
teraszain töltötte idejét. Az
árak a tavalyihoz képest, nem sokat
változtak, a szolgáltatások
minősége azonban hagy némely esetben
kívánivalót maga után.

Olcsóbb szolgáltatások


Hasonló nagy érdeklődést
tapasztalhattunk a püspökfürdői
strandon is, annak ellenére, hogy itt
kevésébé modern medencék
állnak rendelkezésre. Az itt
vakációzok között
érdeklődve, megtudtuk, azért
részesítették előnyben a
közeli víziparadicsommal szemben
Püspökfürdőt, mert itt nagyobb a
nyugalom, kevesebb a turista, ugyanakkor az árak
is alacsonyabbak. A Vénusz strandon a
belépő ára 14 óráig 12
lej felnőtteknek és 7 lej gyerekeknek, 14
óra után 10 lej felnőtteknek, 5 lej
gyerekeknek.

Mészáros Tímea