Sok munkája lehetne a régészeknek Érmihályfalván

Sok munkája lehetne a régészeknek Érmihályfalván

Bihar megye – Érmihályfalván legalább 50 évig lenne mit dolgozni a régészeknek, állítja Toroczkai Károly lakatos, amatőr régész, aki sok-sok érdekességre hívta fel figyelmünket, s ez által talán az illetékesekét is.

Tavasszal, az érmihályfalvi múzeum avatásakor már leírtuk Toroczkai Károly nevét abból az alkalomból, hogy tapasztalatai mellett sok kiállítási tárggyal gazdagította a gyűjteményt. Most mintegy segélykiálltásként fordult hozzánk: a város területén nagyon sok régészeti lelet található, s a folyamatban lévő beruházásokat kísérő ásások még többet hoznak felszínre. Tényfeltáró körutunkat lakásán kezdtük, ahol szó szerint ládaszámra tette elénk a mindenféle leleteket: pattintott és csiszolt kőszerszámokat, csontszerszámokat, edénydarabokat, ősrégi kunyhók égetett falainak darabjait, stb. Bevallom, a legtöbb holmiért magam le sem hajolnék, de hozzáértő, még ha autodidaktaként is szerezte tudását, „olvasni” tud ezekből.

A leleteket is „kitermelik”

Sok az olyan lelet, mely önmagában értéktelen, de jelzi, hogy hol lenne érdemes ásatást végezni. Az avatatlan szemnek is értékes az az oxidiánból szépen megmunkált nyílhegy, melyhez hasonlatosat az Ötzinek nevezett, az Alpokban megtalál, 5300 éves jégbefagyott múmia mellett találtak, mondta Toroczkai Károly. Az a baj, hogy hivatalosan nem lehet az akár véletlenül is feltárt lelőhelyekhez nyúlni, az emberek viszont kitermelik a homokot és agyagot, tudatlanságól, vagy nemtörődömségből szétverve mindent, amit a föld rejt. A Csíkfolyás nevű patak medre például egy „aranybánya”, mondja a fényképezőgéppel, kis ásóval és még pár szerszámmal állandóan „felfegyverkezve” járó amatőr régész, miközben más lelőhelyekre tartunk. Az egykori vágóhíddal szembeni szőlődombra, onnan az állatpiac mögötti emelkedőre mentünk. A szemem láttára emelte fel a talaj felszínéről a szétszórt, ősrégi edénydarabokat, utóbbi helyszínen pedig (alig hiszek a szememnek), egy állati csontváz részletére bukkan! Nem egy manapság elhullott és elásott tetemről van szó, és ezt meggyőző érvekkel támasztja alá.

Segítené a szakembereket

A dombba egykor szennyvízülepítőt terveztek, a torzóban maradt betonoszlopok körül hatalmas gödrök vannak. Egyik oldalában, mélyen  a felszín alatt, hamu – egy régi tűzhely maradéka. Évtizedekkel korábban, mint tudjuk, nem volt érdeke senkinek feltárásokat végezni, hiszen a leletek nagy valószínűséggel nem egyeztek volna a hivatalosan elfogadott történelmi „tényekkel”. De miért van ez még manapság is így?, tettük fel a kérdést. Minden leletét máris átadná a szakembereknek – csak lenne kinek, mondta Toroczkai Károly.

 

Rencz Csaba

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter