Sok gyengén fizetett munkahely volt

Sok gyengén fizetett munkahely volt

Nagyvárad – Főleg a szolgáltatások, s kereskedelem terén kínáltak sok munkahelyet a frissen végzettek számára szervezett nagyváradi, valamint belényesi állásbörzén. Összesen 1833-an vettek részt.

A nagyváradi Szakszervzetek Művelődési Házában szervezett pénteki állásbörzén ezúttal leginkább fiatalok gyülekeztek – de találkoztunk volt olajgyári alkalmazottakkal is, akik jópár ledolgozott év után vesztették el állásukat. Mint megtudtuk, hetvenkilenc cég képviselője jött el (ketten nem vettek részt, holott feliratkoztak), összesen 1597 munkahelyet kínáltak, s ezek közül 297 szólt felsőfokú végzettségűeknek. A belényesi rendezvéyen kilenc cég vett részt és 239 munkahelyet kínált. Összehasonlításképp: tavaly Nagyváradon 94 cég kínált 1300 munkahelyet; az akkori rendezvény után egy hónappal készített felmérések szerint ennek nyomán 263-an jutottak álláshoz, 104-en közülük felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.

Hiányzik a képzett munkaerő

Ami a felajánlott munkahelyeket illeti: sok állást kínáltak kereskedelmi alkalmazottaknak, s szintén nagy volt a kereslet az elektronikus alkatrész összeszerelők iránt is. A legnépszerűbb standok viszont azok voltak, ahol titkárokat, könyvelőket, eladási tanácsadókat, számítógépkezelőket kerestek. Észrevételeink szerint viszont szinte semmi igény nem volt a biztosítási ügynöki, a cipőfelsőrész készítői mukahelyekre, valamint azokra, amelyeknél elengedhetetlen a szakképesítés – mint például hegesztő, lakatos, esztergályos.

Kis fizetések

Az álláskeresőkkel elbeszélgetve kiderült: sok a munkahely ugyan, de a felkínált fizetések alacsonyak. A legtöbb munkaadó jól képzett munkaerőt keres, de a képzettségért és tapasztalatért cserébe nem hajlandó rendes fizetést nyújtani.

Mivel a tegnapi rendezvényt a fogyatékosok elhelyzését célzó országos sajtókampány bemutatása követte, a rendezvényen az Országos Munkaerőfoglalkoztatási Ügynökség néhány munkatársa is eljött, valamint Derzsi Ákos munkaügyi államtitkár is. Vele készült rövid interjúnkat a későbbiekben olvashatják.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter