Sok gól esett az utolsó találkozón

Sok gól esett az utolsó találkozón

A férfi kézilabda Nemzeti Liga utolsó
fordulójában Bákóban
lépett pályára a Nagyváradi VSK
D&C, és ezzel a találkozóval
elbúcsúzott a hazai élvonaltól.


Két év élvonalbeli
szereplés után búcsút
intett a Nemzeti Ligának a Nagyváradi VSK
D&C! Tavaly még szerencsésen
megmenekült a kieséstől a
váradi legénység, miután a
szakszövetség növelte a Nemzeti Liga
résztvevőinek számát.
Idén azonban már a legfelsőbb
kézilabdafórum sem segíthetett a
váradi legénységen, amely igen
gyengén teljesített a 2008/2009.
évi pontvadászat mindkét
idényében, s annak természetes
következménye az lett, hogy
Nagyvárad hiányzik majd –
remélhetőleg nem sokáig! – a
hazai férfi-kézilabdázás
élvonalbeli
térképéről. A hét
végi, szombati
búcsúmérkőzésen
Bákóban még szokatlanul sok
gólt dobtak Dacău edző
tanítványai, viszont azzal
arányosan igen sokat is kaptak:
Ştiinţa–VSK D&C 50–35
(25–17).

Maradnak, mennek?


A 85 találat még
kézilabda-mérkőzésen is
meglepő, ám figyelembe véve azt,
hogy a csatát a nyári szünet
előtt játszotta immár két
„fáradt” és nyílt
sisakkal játszó legénység,
talán nem is olyan magas a gólok
száma, mivel a játékosok
valószínűleg bizonyítani
akarták, hogy rájuk a továbbiakban
is szükség lehet. Váradon
elkezdődhet (szükséges!) a
csapatépítés, és
mielőbb jó lenne tudni, kikre
számíthat az edző, kik
távoznak a gárdából.


Egyébként Bákóban a csapat
minden tagja játéklehetőséget
kapott: Viman, Leu – kapusok; Liberţ (12
gól), Roman (8), Mateiaş (5), Simeria (3),
Kovács, Halmágyi (2), Iştoc (2),
Oşvat (2), Câtu (1), Câmpan,
Şandru, Jeler –
mezőnyjátékosok.

Nemzeti Liga


Az első osztályú román
férfikézilabda-bajnokság 26.,
utolsó fordulójában született
eredmények: Suceavai
Bucovina–Székelyudvarhelyi KC 30–24,
Medgidiai VSK–Kolozsvári Transilvania
Egyetem 34–22, Bukaresti Steaua–Konstancai
VKK 32–32, Temesvári Poli
Egyetem–Piteşti-i SK H&V 25–21,
Târgu Jiu-i Lignitul Energia
Pandurii–Nagybányai Minaur 30–31,
Bákói Ştiinţa
Dedeman–Nagyváradi VSK 50–35,
Bukaresti Dinamo–Resicabányai EVK Egyetem
30–30.


 

A bajnokság végeredménye:

        
1.      Konstanca 
26     21    
1      
4      
770–640     43

        
2.     
Resicab.      26    
19    
2      
5      
818–689     40

        
3.     
Dinamo       
26     18    
3      
5      
819–747     39

        
4.     
Steaua        
26     16    
4      
6      
805–727     36

        
5.     
Bákó  
         
26     17    
0      
9      
780–755     34

        
6.     
Suceava      
26     13    
2      
11    
775–709     28

        
7.     
Székelyudv. 26    
12    
3      
11    
700–707     27

        
8.      Târgu
Jiu    
 26    
10    
3      
13    
689–688     23

        
9.     
Nagybánya   26    
10    
1      
15    
678–741     21

        
10.    Temesvár   
26    
8      
4      
14    
665–704     20

        
11.   
Kolozsvár    26    
9      
2      
15    
739–795     20

        
12.   
Medgidia      26    
9      
1      
16    
666–689     19

        
13.    Piteşti-i
SK  26    
3      
2      
21    
639–783     8

        
14.   
NAGYÁRAD 26    
3      
0      
23    
738–907     6


 


 

Címkék: , , ,